A malformatiók szűrésére a legjobb idő, a fentebb említett II. időpont (a 18-19. hét), mert akkor azok 75%-a felismerhető (Carrera és mtsai 2005). Vannak olyan fejlődési rendellenességek, amelyek egy betegségre jellemzőek és a diagnózis felállítására alkalmasak, a legtöbb betegségnél azonban csak tetszőlegesek. Ez azt jelenti, hogy nincsenek mindig jelen mindazok a kórképre jellemző tünetek, amelyeket az adott szindrómára karakterisztikusaknak tekintünk. Élő magzatban a vizsgálatnak a specifikus területekre kell irányulnia, amelyek bizonyos tüneteggyüttesre figyelmeztető jelek. A kéz, arc, vesék, nemi szervek és szív vizsgálata jelentős. Az ultrahanggal kimutatott fejlődési rendellenesség és a kórbonctani diagnózis egyezése tág határok (37–100%) között ingadozik (Carrera és mtsai 2005; Clayton és mtsai 1990; Keeling és mtsai 1990).

A terhesség 10–14. hete között mérhető a nuchális translucentia. A hoszszanti tengely mentén a tarkó bőrének külső és belső határát mérjük (Beke 2003). A küszöb értékek 2,5–3 mm. Benacerraf és mtsai (1985) voltak az elsők, akik felhívták a figyelmet a tarkótáji vagy nuchalis redő megvastagodásra: a > 6 mm, a 2. trimeszterben a Down szindrómára gyanús. A határérték a 1418. héten ≥ 5 mm és a 19–24. héten > 6 mm (Crane és Gray 1991).

A cisztikus hygroma az 1. és 2. trimeszterben figyelhető meg. Ez az izolált folyadék rés típusosan a középvonalban látható. A cisztikus hygroma gyakran társul aneuploiditással (főleg X monoszómiával), más abnormalitással és magzati veszteséggel. A cisztikus hygroma és a nem immun hydrops növeli az X monoszómia és triszómia gyanúját. A cisztás hygroma eseteiben a kromoszóma abnormalitások rizikója még nagyobb a nuchalis megvastagodások eseteiben. A cisztikus hygroma gyakran perzisztál.

Régóta ismeretes, hogy a non immun hydrops gyakran társul X monoszómiával vagy 21 triszómiával. Ha a hydrops cisztás hygromával társul az abnormális karyotípus gyakoribb mint cisztás hygroma nélkül.

Agyi anomáliák. Ventriculomegaliának tekintjük ha az oldalkamra átmérője 10 mm-nél nagyobb. A fiú magzatok normális oldalkamrája enyhén szélesebb 6,4 mm-nél. Normális lánymagzatoknál pedig az átlag 5,8 mm. A ventriculomegalia aneuploidia (21 triszomia és más aneuploidiák) eseteiben gyakori.

A plexus chorioideus císzták főleg a 18 triszomia gyanúját növelik. Az anomália esélyét a 10 mm-nél nagyobb méret fokozza. A ciszták bármikor felszívódhatnak, de az anomália hiánya nem jelent rizikó csökkenést (Beke 2003). A kromoszóma abnormalitások rizikója nő más koponya és agyi rendellenességek (holoprosencephalia, corpus callosum agenesis vagy dysgenesis, Dandy-Walker malformatiok ajak- és szájpadhasadék esetén, de nem növekszik a 21 triszomia rizikója. A szederalakú fej növeli a 18 triszómia gyanúját.

A magzati szívben az echogén góc a normális terhességek 3-4%-ában figyelhető meg,az ázsiai népességben elérheti a 10%-ot. Előfordulása 21 triszómiában fokozott. Bromley és mtsai (1998) a 35 éves vagy idősebb anyai kor esetén 6,4%-ban az ennél fiatalabbakban pedig 3,6%-ban találtak kromoszóma (főleg 21 triszomia) abnormalitásokat. Hajdú és mtsai (1998) 21 pitvar-kamrai sövény defektust vizsgálva 9 kromoszóma anomáliát találtak, ezek közül hét 21 triszómia, egy 18 triszómia és egy 13 triszómia volt.

A rekeszsérvek 11,43%-ában találtak kromoszóma anomáliát, amelyek fele 18-triszómia volt (Huddy és mtsai 1999). A hasfali abnormalitások közül az omphalocele valamint a duodenum atresia gyakran társulnak kromoszóma rendellenességekkel. Az omphalocele vagy exomphalos gyakran társul kromoszóma abnormalitásokkal, főleg 18-triszómiával és kevésbé 13 triszómiával. A duodenum obstructio 43,48%-ban társult kromoszóma abnormalitásokkal (Nicolaides és mtsai 1992). Az echogén bél eseteiben megnövekedett a 21-triszómia rizikója (Nyberg és mtsai 1990).

A pyelectasia esetek 2,48–13,57%-ában találtak abnormális karyotípusokat (Nicolaides és mtsai 1992).

A hosszú csontok (főleg a comb) megrövidült eseteiben az abnormális karyotípusok gyakoribbak. A megrövidült humerus főleg 21-triszómiában az érzékenyebb indikátor.

Egyetlen köldök arteria 102 esetében: 31 ízben a jobb köldök arteria hiányzott és ezek között egy kromoszóma anomália volt, 71 esetben pedig a bal arteria hiányzott és 9-nek volt kromoszóma abnormalitása.

Egyes kromoszómális eltérések bizonyos testi és/vagy szervi elváltozásokkal társulnak, amelyek ultrahanggal már a méhen belül felkelthetik a gyanút, vagy esetleg bizonyító erejűek. A kromoszómális abnormalitások közül itt a 21, 18. 13-triszómiát (aneuploidiákat), a Turner szindrómát és a triploidiát tárgyaljuk. Ezek nagyobb (major) szerkezeti anomáliákkal társulnak a központi idegrendszerben, arcon, húgyivarszervekben, szívben és végtagokon (Nyberg és mtsai 2003). Az ultrahanggal kimutatható nagyobb szerkezeti anomália az abnormális karyotípus valószínűségét növeli (Estroff 2004). Predanic és mtsai (2004) szerint a magzatok aneuploidia (egy adott kromoszóma számból nem kettőt, hanem háromat hordoz = triszómia, vagy egyet = monoszómia) eseteiben a köldökzsinór a terhesség 14 és 23. hete között vastagabb, mint az euploidoké. Az első trimeszterben (a 11–14. hét között) minden jelentős kromoszómális abnormalitásnak közös tünete a megnövekedett nuchális transzlucencia. A normális nyaki redő az első trimeszterben <3 mm, a másodikban pedig <6 mm.

A 21-triszómiát vagy Down kórt, illetve szindrómát a nevet adó Langdon Down írta le először 1866-ban. A betegek bőre azt a benyomást kelti, hogy túl nagy a testükhöz viszonyítva. A kromoszóma szám összetétele 47,XX+21, vagy 47,XY+21. Ez a leggyakoribb genetikai szindróma: 800 élveszületett között egy fordul elő. Minden asszony ki van téve, hogy magzatának kromoszómális defektusa legyen. A kockázat az anya korával nő, de mivel ezek a magzatok gyakran a méhen belül elhalnak a terhesség korával csökken a rizikó. A magzat elhalás 21-triszómia esetén a terhesség 12. hetétől a terminusig közel 30%-os és a 40. héten közel 20%-os. A 21-triszómiás magzat fogantatása nagymértékban függ az anya korától: egy 20 éves asszony kockázata 1:1400, míg egy 40 évesé 1:25. A legtöbb 21-triszómiás magzat több mint 2/3-ának születése mégis a 35 évesnél fiatalabb anyákban következik be, valószínűleg azért, mert a legtöbb szülés is ebben a korban van. Vannak olyan megfigyelések is, hogy a Down-szindróma és a paritás között összefüggés van minden korban (Doria-Rose és mtsai 2003). Mások szerint a Down-szindróma nagyobb veszélyeztetettsége csak a négynél többször szült multiparákra korlátozódik (Clementi és mtsai 2004). Ennek magyarázata nyilván az, hogy a multiparák idősebbek. A Down szindrómás magzatok anyjának életkora születéskor az előfordulás tükrében: 15-30 éves anyákban 5-8%-os. Majd a gyakoriság meredeken növekszik és 45-50 éves életkorban eléri a 200-300/10.000 szülést (Saava és mtsai 2010). Az utóbbi évtizedekben lehetővé vált a Down-szindrómát a terhesség 3. hónapjában ultrahanggal felismerni. A praenatalis kromoszómális kórisméhez a terhesség 16. hetétől amniocentesis vagy a 11. héttől chorionboholy mintavétel szükséges.

A Down-kór jellegzetes szerkezeti (anatómiai), illetve szervi anomáliája: a megvastagodott tarkótáji redő, a nuchalis transzlucencia (ultrahanggal fényesség). Ez a leghasznosabb szonográfiás jel, a terhesség 14–29. hete között, amiről Benacerraf és mtsai 1985-ben számoltak be. A nuchalis redő vastagsága 6 vagy több mm a Down-szindrómások 40–50%-ában, a hamis pozitív ráta kevesebb mint 1% (Benacerraf 2008). Ennek segítségével a Down szindrómát már az első trimeszterben ki lehet mutatni, a szenzitivitás a 11. héten a legjobb (Nicolaides 2004; Szabó és mtsai 1992). A betegek közel 70%-ának orrcsontja a terhesség 14. hetében hypoplasiás vagy hiányzik, ami specifikus egy trimeszterbeli jel (Cicero és mtsai 2001; Di Biasi és Venturini 2002), normális magzatoknál ez a rendellenesség kevesebb mint 1%-ban fordul elő. További tünetek a lapos arc, a maxilla hypoplasia. Benacerraf (2008) a 2. trimeszterbeli vizsgálatot genetikai szonogramnak nevezi.

Az echogén intracardialis góc a szív szemölcsizomban lévő meszes góc vagy fibrosis szonográfiás jele (Tennstedt és mtsai 2000). A 21-triszómiás magzatok közel 16%-ában fordul elő szívhiba, szemben a normális magzatokban megfigyelhető 2-4%-kal. Az intracardialis echogén góc a 21-triszómia 2–5-szörös valószínűségét növeli (Doubilet és mtsai 2004).

Echogén bél alatt értjük, ha olyan világos ultrahanggal mint a magzat csontja. Ez a 21-triszómiás magzatokban 5%-ban, míg a normálisokban csak 1%-ban fordul elő. Pyelectasia vagy enyhe hydronephrosis sok normális magzatban is látható, de a 21-triszómiásokban gyakoribb. Abnormális áramlássebességet a 21-triszómiás magzatok ductus venosusában mintegy 70%ban, a kromoszómálisan normálisokban pedig csak 5%-ban találtak (Maiz és mtsai 2008).

Csontelváltozások: a rövid combcsont és humerus, az ujj középső phalanxának hypoplasiája, clinodactylia, hypoplasiás ötödik ujj, a medenceszög szélesebb (Reddy és mtsai 2008).

A 2. trimeszterbeli nem specifikus jelek közül egy vagy több felismerésétől függ a kórkép azonosítása.

A 21-triszómiás terhességek a különböző fetoplacentáris produktumok eltérő anyai szérum koncentrációval társulnak: ezek a terhességi plazmaprotein A a normálisnál 50-60%-kal alacsonyabb, a béta hCG szintje a normálisnál 70–80%-kal magasabb eltérőek az alfa foetoprotein, szabad béta hCG, inhibin A, és a kötetlen ösztriol szint is. A különböző kombinációk a 21-triszómiás magzatok esetén 60–75%-os pozitív és 5%-os hamis pozitív eredménnyel járnak. A terhességi plazmaprotein A és a szabad béta hCG a tarkótáji redőméréssel és az orrcsontvizsgálatával alkalmazott szűrés 95%-os eredményt ad, a hamis pozitív lelet 1%-os (Szabó és mtsai 1992). Benacerraf (2008) ajánlja minden nuchalis translucenciás betegnél a plazma protein A és a béta hCG meghatározást, majd minor genetikai szonogram jelek: echogén intracardialis gócok, hydronephrosis és hyperechos bél irányában történő vizsgálatot már az első trimeszterben.

A 21-triszómiás gyermekek mentálisan retardáltak, alacsonyak, jellegzetes arcuk van, a tarkótájuk lapos, a szemrésük ferde, a fülük mélyen álló, rosszul formált, a nyelvük kiemelkedik a szájukból, orrnyergük lapos. Sok betegnek szívanomáliái vannak (atrioventriculáris csatorna, ventriculoseptális defektus), gyomorbélhuzam rendellenességei (duodenum stenosis, vagy atresia, zárt végbélnyílás, Hirschprung betegség), pyelectasia és rövid hosszú csontok előfordulnak. A veleszületett szívbetegségek gyakorisága 33,3–40%, de ezek függetlenek az intracardiális echogén gócoktól (Görbe és mtsai 2011; Wax és mtsai 2004). A betegek fokozottan hajlamosak a fertőzésekre, heveny lymphoblastos, illetve heveny myelogen leukaemiára, hallásvesztésre és korán kezdődő Alzheimer kórra.

A 18-triszómia vagy Edwards szindróma kromoszóma összetétele 47,XX,-18 vagy 47,XY+18. 8000 születésre egy eset jut. Oka a 18 extra kromoszóma. Ez a Down-kór után a leggyakoribb autoszómális triszómia. Korai növekedési retardációval, az esetek mintegy 75%-ában egyetlen köldökarteriával, 55%-ában orrcsonthiánnyal, 30%-ában exomphalossal, 20%-ában bradycardiával és 4,49%-ban veleszületett rekeszsérvvel társul. Az esetek 22,47%ában központi idegrendszeri anomáliákat: holoprosencephaliát, idegcső defektust, kisagy hypoplasiát, Dandy-Walker malformatiot és megnagyobbodott ciszterna magnat figyeltek meg. A fiú: lány arány 3 : 2. (Chih-PingChen 2005).

A betegeknek arc-, csontváz- és szervi rendellenességei vannak. Típusos a microcephalia, a prominens tarkó, keskeny homlokcsont (un. „szamóca koponya”), alacsonyan ülő rosszul formált fülek, ajak ± szájpadhasadék, magasan ívelt (gótikus) szájpadlás, micrognathia, plexus chorioideus cysta a 18-triszómia valószínűségi hányadosa 8,6 (Walkinshaw 2000). A 18-triszómiás betegeknek rövid a szegycsontjuk, emlőbimbóik egymástól távol vannak, a medencéjük kicsi, a csípőjük dislocalt, a körmük hypoplasiás, az ujjak fixált flexióban deformáltak, és tetőcserépszerűen fedik egymást. A praenatalis szonográfiás leletek: az 1. trimeszterben a nem specifikus, megvastagodott nuchalis transzlucencia a kórképre gyanús. A 2. trimeszterben a szonográfiával kimutatható multiplex anomáliák révén a betegeket 100%-osan kórismézni lehet.

A 18-triszómia prognózisa kedvezőtlen: a terhesség 12. és 40. hete között a magzatok 80%-a elhal. A súlyosabb fejlődési rendellenesség előfordulása a 2. trimesterben 87,1% (Papp és mtsai 2006). A betegek fele az első hónapban, ¾ rész az első 6 hónapban és 3 éves korig közel az összes meghal. Amíg élnek görcsrohamaik vannak, hypotoniások, apnoésok, táplálkozási nehézségeik vannak.

A 13-triszómiát vagy Patau szindrómát 1960-ban Patau írta le először. Kromoszómaképe 47,XX+13 vagy 47,XY+13. Közel 6000 élveszületésre egy esik. A magzatok több mint 90%-ának súlyos szerkezeti anomáliái vannak. Jellegzetes a fenotípus: microcephalia, anophthalmia, vagy microphthalmia, csapott homlok, nyúlajak, szájpadhasadék, fixált ujjak, polydactylia. A központi idegrendszer anomáliái, ha vannak gyakran súlyosak, mint a holoprosencephalia, (esetleg cyclopiával társulva) hypothelorismus, corpus callosum agenesis, kisagyi abnormalitások és agykamra tágulat. A szívben 39%-os gyakoriságú echogén góc van. A betegek 80%-ának cardiovascularis anomáliái, átjárható ductus arteriosus, mitralis vagy aorta atresia, pulmonalis stenosisa vannak. Húgyivarszervi anomáliák, echogén vesék, cisztás vese diszplázia, hydronephrosis, duplikációs anomáliák. Gyomorbél anomáliák: omphalocele vagy köldöksérv. Jellemző a korai növekedési retardáció, megacystis, exomphalos az esetek közel 40%-ában (Snijders és mtsai 1999). Magzati tachycardia az esetek 1/3-ában észlelhető.

X-monoszómia vagy Turner szindróma. Kromoszóma képe 45,X0. A szindrómát az egyik nemi kromoszóma elvesztése okozza, női fenotípust teremtve. A 45,X karyotípus esetén a szonográfiával kimutatott anomáliák gyakorisága 91,8%, míg a mozaik esetekben 55,6% (Papp és mtsai 2006). Gyakorisága 1 : 2000–5000 lány élveszületésre. A fogantatásuk független az anya életkorától. Előfordulásuk a terhesség előrehaladásával, a korai elhalások miatt, egyre ritkább: a 12. héten 1:0, a 20. héten 1:3000 és a 40. héten 1:4000. Jellemző a magzati tachycardia és a korai retardált növekedés. Az X monoszómia a leggyakoribb élőben előforduló kromoszómális anomália. A spontán terhességi veszteség ¼ részét az aneuploidia okozza.

Szonográfiás jelei az 1. trimeszterben: megnövekedett nuchális transzlucencia és a 2. trimeszterben a sövényekkel osztott törzsi lymphangiectasia (az ún. „cystás hygroma”), vagy hydrops. A súlyosan betegek nem élik túl a világrajövetelt. A nem hydropsos túlélő magzatok többsége megéri a felnőtt kort. A betegeknek nyaki bőrkettőzetük (pterygium colli), hátul alacsony hajhatáruk, pajzsalakú mellkasuk, egymástól távol álló emlőbimbóik, cubitus valgusuk van. Közel 15-50%-nak coarctatio aortae-ja van. Majdnem mindegyik betegnek petefészek dysgenesise van primaer amenorrhoeával. Vese rendellenesség: patkóvese, agenesis, ectopiás vagy elzáródott vese és kettőzött anomáliák fordulnak elő. A felnőttek alacsonyak, petefészek diszfunkciójuk van, amelyeken enyhíteni lehet növekedési hormon és ösztrogén pótlással. Hypertoniára hajlamosak, fokozódó hallásvesztés és autoimmunbetegség előfordul. Tanulási nehézségeik vannak, de az intelligenciájuk normális.

Triploidia a magzatoknak 3 komplett 23 haploid kromoszóma készletük (3 × 23 = 69) van (Papp és Gardó 1995). Kromoszóma képük 69,XXY, 69,XXX, vagy 69,XYY. Az esetek közel ¾ részében a készlet az apától származik (diandry) és I. fenotípus eredményeződik. A II. typus extra készlet az anyai kromoszómából származik (digyny). A kórkép keletkezésének oka ismeretes, de eredményezheti egy oocytának két ondósejttel történő megtermékenyítése vagy esetleg a sejtosztódás hibájából a meiosisban.

A magzat növekedése jelentős mértékben aszimmetrikusan retardált: nagy a feje és kicsi a teste. Az I. típusnál a lepény nagy, cisztás, a molás gestatiós trophoblast betegségre hasonlít. A II. típusnál a placenta kicsi és nem cisztás. Majdnem minden esetben oligohydramnion van jelen. A magzatok 30%-a bradycardiás.

A triploidia szonográfiás vizsgálata különböző szerkezeti anomáliákat mutat: a végtagokban (gyakori a 3. és 4. ujj syndactyliája), az arcon (szájpad hasadék), a központi idegrendszerben (holoprosencephalia, hydrocephalus). Hátsó koponyagödör ciszta az esetek 40%-ában, neurális cső defektus). Hasfali (exomphalos), húgyivarszervekben (cisztás vese, férfi nemi szervi abnormalitások.

A legtöbb triploid embryo és magzat spotán elvetélődik. Tízezerből csak egy születik élve és majdnem mindegyik ezek közül napokon belül meghal. A leghosszabb ideig élő gyermek 10 és fél hónapos korában halt meg.

Az egyes szervek rendellenességeit vizsgálva Beke és mtsai (2004) magzati ventriculomegalia, plexus chorioideus ciszta, szív papillaris izom echogén góc, kamrai sövényhiány, pyelectasia, duodenum atresia omphalocele, echogén belek és végtagrendellenességek esetén találtak 21-, 18-, 13-triszómia előfordulást.