Nagyon eltért a megszokott táplálkozás aszerint is, hogy ki milyen társadalmi csoporthoz tartozott. A vagyonosak nyilván hozzájuthattak ritkább és drágább ételekhez. Ehhez a középkor végén sajátos ideológiát is gyártottak, amely szerint az egyszerű emberek gyomrához más ételek valók, mint az előkelőkéhez. A középkorban is jellemző volt az analógiás gondolkodásmód, a hasonló dolgok közötti összefüggés feltételezése, és különösen felerősödött ez a 14–15. században, az allegóriák divatja idején. Ekkor terjedt el széles körben az a gondolat, hogy az állatok és a növények körében is felállítható ugyanolyan hierarchia, rangsor, mint az emberi társadalomban. A természet elemeinek rangsora részben összefügg a talajszinttől mért távolsággal. Minél inkább földközelben él egy növény vagy állat, annál alantasabb, és minél magasabban, annál „előkelőbb”. A világ rendje pedig az, hogy az előkelő ember előkelő növényeket és állatokat fogyasszon. A gumók és a gyökerek a szegény ember gyomrához valók, a gyümölcsök és a madarak pedig az előkelőkéhez. Egyes élelmiszerek függetlenek ettől a függőleges besorolástól: például a gyengébb minőségű gabona vagy a hüvelyesek azonos szinten vannak a jó minőségű gabonával, mégis nyilvánvalónak tartották, hogy a teremtő ezeket a szegényeknek szánta. Ugyanez a helyzet a gesztenyével is, amely magasan nőtt ugyan, de jó eltarthatósága miatt akkoriban sokkal olcsóbb volt, mint a gyümölcs, ezért a szegények eledelének számított. A kortárs orvosok szerint ennek a „természeti” rendnek a felborítása betegséget okozhatott szegény pórnál és gazdag előkelőnél egyaránt.