A folyamat az angliai textiliparban indult, és kezdetben még a hagyományos emberi, illetve vízi energiával működtetett szerkezetek jellemezték. Egy-egy angliai textilgyárban több száz munkás dolgozott vízikerekekkel hajtott gépsorok – fonógépek, szövőgépek, gyapjúfésülő gép, gyapotmagozó gép stb. – mellett. Richard Ark­wright, aki James Hargreaves fonógépét (1764) felhasználva vízikerékkel üzemeltetett gyárat alapított, a kerékre ömlő vizet már gőzszivattyúval, Thomas Newcomen gépével emelte a magasba (1790). Ekkor már húsz éve működött a gép továbbfejlesztett, Watt-féle változata is (1767), de nem terjedt el rögtön. Egyes számítások szerint az sem változtatott volna a bámulatos angol gazdasági növekedésen, ha a 18. század végéig nem születik meg a gőzgép. A vízzel vagy széllel működtetett gyárak és hajók csak 1850 körül maradtak le a gőzgépeket alkalmazók mögött – ekkor viszont végérvényesen. A gőz kezdetben inkább közvetetten hatott: arra kényszerítette a gőzgépet nem alkalmazókat, hogy növeljék hagyományos eszközeik hatékonyságát, anélkül, hogy beszereznék a költséges és veszélyesnek tartott gőzmonstrumokat. Így született meg például a korai gőzhajónál gyorsabb vitorlás, a klipper, amely az 1850-es évekig uralta a tengereket.