Miközben 1839 telére a pesti rakparton felépültek a raktárak és a műhelyek, már folyt az anyagok beszerzése is a legkülönbözőbb helyekről. A folyóban álló két pillér és a folyóval szintén érintkező két hídfő építéséhez négy körgátat (ún. jászolgát) kellett építeni. Az erős sodrású folyamban ezt csak úgy lehetett megoldani, ha három, egyre kisebb koncentrikus körben óriási cölöpöket vernek le, és a cölöpkörök közötti 1,5–1,5 méteres körfolyosókba kaviccsal kevert vízzáró agyagot töltenek, majd szivattyúkkal és kotrógépekkel kiürítik ennek a gátnak a belsejét, hogy oda építkezni lehessen. (A gátakra nagyobb áradás esetére zsilipeket is építettek.) Az ily módon levert körülbelül hétezer cölöpöt, amelyek keresztmetszete mintegy 40 cm volt, hosszuk pedig 12–25 méter, 1838 végétől 1840 áprilisáig tartó hosszas utazások, felmérések, pályázatok és alkudozások után szerezték be: szlavóniai tölgyet, illetve ausztriai és bajorországi fenyőt. A cölöpök végére szerelt vassarukat és az összekapcsoló bilincseket stájer vashámorokból hozatták, a pillérekbe építendő gránitot az ekkoriban Sina által bérelt mauthauseni bányából és Wolfstahlból, a homokkövet és a mészkövet pedig a sóskúti és váci bányákból. A rengeteg téglát pesti és óbudai vállalkozók szállították. A vízben is jól kötő cementhez kitűnő mészmárgára volt szükség. Ehhez egy Pétervárad (ma a szerbiai Újvidék/Novi Sad városrésze) melletti kolostor kőbányájából jutottak hozzá – kivételesen ingyen, az apát ugyanis lelkesedett a híd eszméjéért. A budai hídfőnél egy cementmalmot is felépítettek.