Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


A golyóstoll

A golyóstoll, vagyis a tollhegy végén forgó, festékes kis golyócska ötletével 1888 óta tucatnyi feltaláló próbálkozott, de nem tudták jól megoldani a golyó festékelosztását és a festék összetételét. (1888-ban született az első, amerikai szabadalom.) A golyócskát ellátó kapillárisrendszert két magyar fejlesztette ki: nevezetesen a pesti Goy Andor elgondolása szerint egy Kovács Sándor nevű párizsi technikus. A megfelelő, félig folyós festékpasztát pedig egy német vegyész, Bruno von Zychlinsky találta meg. A golyóstoll további javításában és elterjesztésében kulcsszerepe volt Bíró László József újságírónak, Goy társának.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave