Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


A mozi Magyarországon

Magyarországon 1896-tól alkalmilag, 1898-tól már rendszeresen tartottak filmvetítéseket mulatókban, kávéházakban. Az első magyar film, A táncz (1901) ismeretterjesztési céllal készült: az Uránia Magyar Tudományos Színház tánctörténeti előadásának szemléltetésére. Az Uránia korábbi előadásait diaképekkel vagy külföldi filmmel kísérték. Az operatőr Zsitkovszky Béla fényképész volt, aki saját készítésű kamerájával vette fel a filmet a szabad ég alatt, részben a jégpályán, részben az Uránia tetőteraszán. Híres színészek és operai táncosok szerepeltek benne, Smeraldi Cézár operai balettmester betanításában. A filmet egy évtizeden keresztül másfélszázszor vetítették, sőt külföldről is megrendelték – ennek ellenére egyelőre nem került elő egyetlen kópiája sem.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave