Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Leszakad vagy felzárkózik a „harmadik világ”?

Külön kérdés, hogy hogyan változtat a digitális forradalom a centrum és a periféria, a fejlett országok és a harmadik világ viszonyán. Noha a fejlesztések a centrumban történnek, a gyártás egyre inkább a harmadik világ országaiban – például Kínában, Indiában – folyik. Itt a munkakörülmények gyakran olyan rosszak, mint amilyenek Európában voltak a 19. század elején. 2012 körül nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor nyilvánosságra került, hogy az iPhone-okat hatalmas, zárt gyárakban, 12-14-16 órás műszakokban dolgozó emberek szerelik, állandó kamerás megfigyelés mellett. Sok köztük a gyerek (kb. 5 százalék), még tizenkét évesek is. Az embertelen körülmények miatt gyakoriak az öngyilkosságok. Munkásszállásaikon tizenöten alszanak egy-egy kis szobában. Szakszervezetek nem működhetnek, így nem tudnak tiltakozni az ellen, hogy káros anyagokat, köztük idegmérget is használnak a gyártás során. Maguk a munkások nemhogy nem rendelkeznek iPhone-nal, de túlnyomó többségük nem is látott még ilyet összeszerelve.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave