A posta minden utazási alkalmatosság között a legdrágább, és alig valamivel gyorsabb, mint másféle járművek. Mi éppen egy negyedéért utaztunk annak, amit a posta kívánt volna. Ez két lóért, ami a mostani körülmények között alig lett volna elég, legalább 50 forintot kívánt volna, három-négy lóért pedig aránylagosan többet. Egy pécsi szekeres 30 forintot kért, s ha magam lettem volna, valószínű, hogy meg is adom, de útitársam csak nevetett erre az ajánlatra, és falura küldött egy parasztért. Ez olyan ajánlatot tett, ami bennünket nevetésre fakasztana, de itt fel sem tűnik. Tudniillik ha nem térünk be sehol fogadóba, hanem a szabad ég alatt hálunk a mezőn, ez esetre négy lóért 13 forintot kíván; ez esetben hoz magával zabot, kenyeret, sajtot, hagymát stb. Szénát majd útközben vesz a parasztoktól. Este, ha már nem mehet tovább, valami legelőn megállapodik, kifogja lovait, megbéklyózza s legelni hagyja őket. Ő maga lefekszik a földre, s betakarózik bundájával, utasainak pedig tetszésükre bízza, hogy úgy töltsék az éjet, amint nekik tetszik. Reggel ismét befogja a lovait, és megyünk tovább naponként tíz, tizenkét, sőt több mérföldet is magunk után hagyva. Nyáron az ilyen szerződés megjárná, de ilyen időben megkeserülnénk egész éjen át a szabadban lenni, ezért inkább a másik ajánlatot fogadtuk el. Ez három forinttal drágább, s így a 30 mérföldnyi utat három nap alatt tíz tallér és tizenhat garasért tettük meg négy lóval. Útközben is alig két forintot költöttünk el egyenként, mert nem a drága postaúton, hanem mellékutakon, többnyire pusztákon utaztunk keresztül. Valóban kellemes, gyors utazás.