Rajeczky Benjamin (szerk.)

Magyarország zenetörténete I.

Középkor

Stílusok

Sorra véve fennmaradt többszólamú emlékeinket, először az organum és a diszkant kívánkozik tárgyalásra. Nem csupán időbeli elsőségük miatt, hanem főként azért, mert ezek mondhatók elterjedésükben a legáltalánosabbnak (Esztergom, Pozsony, Zágráb, Kassa, Pata, Erdély), nemcsak hazai viszonylatban, de egész Európára vonatkozólag is: Geering és Göllner kiadványainak tartalma egy több száz éves kontinentális gyakorlatot idéz fel, mely kezdeteiben és virágzásában improvizáló szakemberek szólóelőadásából állt. (A kiemelkedő ünnepek lekcióit – pl. karácsonykor – még kései ordináriusaink is a kórusbeli magas tisztségviselőkre bízták.) Lejegyzésük elég későn, csak akkor került sorra, amikor az újabb stílusok sora már veszélyeztethette a memóriát. De a 16. századba is felnyúló feljegyzések bizonyítják, hogy a székesegyházak és kolostorok hagyományosan őrzött darabjairól van szó, melyeket régiségük miatt is tiszteletben tartottak. A századokon át tartó gyakorlat jele az egységes stílussal párosult változatgazdagság: hazai formuláink kezdő és záró formulái nem egyeznek a külföldiekkel. Különben ez volt az a stílus, melyet XXII. János Docta sanctorum Patrum konstitúciójában (1324–25) a világias jellegű új zenével szemben mint hagyományosat és elfogadhatót az ünnepekre ajánlott, és amellyel kapcsolatban az „egyházias” és „világias” zene ellentéte először szóba került.1367

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 040 3

Zenetudomány

Az őstörténeti bevezetőt követően középkori zenekultúránk szorosan vett zenei forrásait – a szerény kezdemények után – a sorozat első kötete hatalmas gregorián és kisebb, de újdonságában jelentős többszólamú emlékek feldolgozásával tárja fel. Bemutatja név szerint ismeretlen, de műveik alapján szakavatott hazai mestereink figyelemre méltó kompozícióit, valamint káptalani iskoláinknak nyugati mérce szerint is magas színvonalú zeneoktatását; ennek szemmel látható párhuzamaként egy sajátos magyar gregorián hangjegyírás többszázados történetével is megismerteti az olvasót.

A királyi udvar és a városok zenei adatai az európai középkor társadalmi életének zenei megnyilvánulásaiban találják meg értelmező párhuzamaikat (ideszámítva az egész kontinensen otthonos vándorzenészek működését); ezekhez természetes módon simult a külföldön tevékeny magyar muzsikusok szereplése is.

Kodály Zoltán elgondolásához híven a népzene hátteréből válik ki plasztikusan Magyarország zenetörténetének minden adatolható eseménye. A kötet első ízben kísérli meg ennek a háttérnek konkrét, a középkorba utalható dallamokkal való bemutatását.

A zenei illusztrációk természetesen elsősorban hangjegyes dallampéldák és hangjegyírás-történeti dokumentumok. A művészettörténet ismert példái közül a hangszertípusok ábrázolásai segítenek hozzá a középkori zene elképzeléséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rajeczky-magyarorszag-zenetortenete-i//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero