Gelliustól tudjuk, hogy Varro azokat a szatírákat, amelyekben Menippos könyveit utánozta, menipposinak nevezte (2, 18, 7). Amikor Cicero „változatos és választékos verseire” utalt, akkor menipposi szatíráira gondolt, melyeknek mennyisége hihetetlenül nagy volt: 150 könyvnyi szatírát írt Varro, teljes egészében azonban egyetlen darabja sem maradt fenn. Mintegy 90 szatírájának ismerjük a címét, s F. Buecheler által összeállított töredékeinek gyűjteménye 591 részletet tartalmaz. A cinikus diatribének ezt a változatát a próza és a vers váltakozása jellemzi. Varro ezt a műfajt mind tartalmában, mind formájában megújította, amennyiben témáit aktuálissá, rómaivá formálta, versformáit pedig változatosabbá tette. Egyes szatírái jellegzetes címeket viseltek, olykor latinul, olykor görögül. Tricaranos (Háromfejű szörny) c. szatírájában az ún. első triumvirátust tette nevetségessé, tehát 59 után írta. Ezt azért érdemes kiemelni, mert menipposi szatíráinak zömét 80 és 66 között publikálta. Eumenidesében a helytelen vallási gyakorlat és a divatos filozófiai iskolák egyes tanításait tűzi tollhegyre – ha hihetünk töredékeinek. Marcipor c. darabjában talán valamiféle viszontagságos tengeri utazást ír le (vö. 272. B.). Marcopolis c. szatírájában pedig egy utópisztikus városba viszi olvasóit. Sexagesis (Hatvanéves) c. szatírájában mint gyermek elalszik valaki, s amikor hatvanéves korában felébred, elcsodálkozik, hogy mennyire lezüllött Róma ez idő alatt.