Marcus Annaeus Lucanus 39. november 3-án született Cordubában. Apja, M. Annaeus Mela a filozófus Seneca testvére volt. Életének adatait jól ismerjük, mert két életrajz is fennmaradt róla, az egyik, a rövidebb Suetoniusra megy vissza, a másikat egy 6. századi grammatikus, Vacca írta. Ez utóbbi életrajz szerint anyját Aciliának hívták, s anyai nagyapjáról, Acilius Lucanusról kapta a Lucanus nevet. Igen korán, nyolc hónapos korában Rómába vitték, és a bölcsőben fekvő csecsemőnek egyszer méhek szálltak az ajkára, s ez a „csoda” már jelezte, hogy a kisgyermekből egykor nagy költő lesz. A város legjobb tanítóinál tanult, s a rétoriskolában görög és latin nyelvű declamatióival csodálatot keltett. Filozófiára Cornutus oktatta, majd Athénben folytatta filozófiai tanulmányait, ahonnan Nero hívására tért vissza Rómába. Az előírt életkor előtt megkapta a quaesturát, majd augurrá választották. Költőként 60-ban mutatkozott be a nyilvánosság előtt, a Neronián. Költői sikerei felkeltették Nero irigységét, és amikor az egyik felolvasása alkalmával Nero látványosan otthagyta a termet, attól kezdve az öntudatos fiatal költő is, amikor csak tehette, kinyilvánította a császárral szembeni ellenszenvét, sőt, gúnyverset is költött a császárra. Nero, aki a művészetek terén is principatust követelt magának, azzal válaszolt, hogy megtiltotta neki művei közzétételét és eltiltotta az ügyvédi gyakorlattól. Ennek következtében Lucanus belesodródott a Piso-féle összeesküvésbe, s annak egyik vezetője lett. Az összeesküvés felfedése után azonban nem mutatkozott hősnek: több résztvevőt feladott, sőt, még saját anyját is; a halálos ítéletet mégsem tudta elkerülni: 65. április 30-án fel kellett vágnia ereit.