Minucius Felix azon római szerzők közé tartozik, akiknek életéről keveset tudunk. Név szerint Lactantius említi először: híres római ügyvédnek mondja, majd megállapítja, hogy Octavius című könyvéből kitűnik, milyen kiváló védelmezője lehetett volna a keresztény hitnek, ha teljesen annak szentelte volna magát (Divinae institutiones 5,1). E rövid jellemzés után Tertullianusra tér rá, ezért a sorrendből egyes kutatók arra következtettek, hogy Minucius Felix Tertullianus előtt élhetett. Hieronymus azonban De viris illustribus (Hírneves férfiak) című vázlatos keresztény irodalomtörténetében Tertullianus után említi, mégpedig úgy, hogy az 53. fejezetben ismerteti Tertullianust, s az 58.-ban Minucius Felixet. Mivel Hieronymus kronológiai sorrendben tárgyalja az egyes keresztény szerzőket, Lactantius viszont nem, valószínű, hogy Minucius Felix fiatalabb volt Tertullianusnál, s az a sok közös vonás, amely Tertullianus Apologeticumában és Minucius Felix Octaviusában megfigyelhető, azzal magyarázható, hogy az utóbbi merített az előbbiből, és nem fordítva. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy a dialógus pogány szereplőjének, Caeciliusnak a neve afrikai feliratokon is felfedezhető Caecilius Natalis formájában, Dessau a feliratokat 217-re datálja. Mivel ez a Caecilius Natalis ez időben még biztosan pogány volt, Minucius Octavius című munkájában viszont megtér, ha a két személy valóban azonos, akkor a mű 217 után keletkezett. Hogy pedig az Octavius pogány Caeciliusa azonos lehet az afrikai feliratok Caeciliusával, aki Cirtában triumvir quinquennalis volt, valószínűsíthető abból, hogy Minucius Felix Caeciliusa ugy említi Frontót, mint cirtai honfitársát. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy Cyprianusnál már megragadható Minucius Felix hatása, akkor az Octavius keletkezését 220 és 240 közé kell tennünk. E datálást támogatja a mű filozófikus jellege, továbbá a szerzőnek az a törekvése, hogy művelt pogányokhoz szóljon: ezzel magyarázható a sok Cicero- és Vergilius-reminiszcencia. Az is figyelemreméltó a szerző szemléletmódjában, hogy az emberi dolgokat (barátság, szerelem, kisgyermekek, játék) szépnek tartja, s ezzel vonzóvá kívánja tenni a keresztény humanizmust.