Caesar közéleti pályáját – mint láttuk – szónokként kezdte, s kortársai kezdettől fogva a nagy szónokok közé sorolták. Cicero Brutusában kiemeli, hogy valamennyi római szónok közül ő beszélt a legválasztékosabban (elegantissime), s szónoki képességét állandó tanulással fejlesztette (252). A hibás és romlott nyelvhasználatot szabályok alapján kiküszöbölte, s tiszta latin beszédét illően és visszafogottan kidolgozta (261). Quintilianus úgy ítéli meg, hogy ha Caesar csak a szónoklásnak szentelte volna magát, Ciceróval egyenrangú lett volna, mert beszédeiből akkora meggyőző erő árad, hogy úgy tűnik, ugyanolyan hévvel tudott szónokolni, mint harcolni (10, 1, 114). Suetonius még tanulmányozta beszédeit, s megállapította, hogy egyes beszédeit a gyorsírók hibásan jegyezték le, másokat pedig idő hiányában maga Caesar nem tudott kidolgozni kellő mélységben (Caesar 55). Hogy kevés szóval sokat tudott mondani, az kitetszik nagynénje, Iulia halálakor mondott gyászbeszédének egy részletéből, amelyet Suetonius idéz: „Iulia néném nemzetsége anyai ágon királyoktól származik, apai ágon a halhatatlan istenekkel rokon. A Marcius Rexek ugyanis Ancus Marciustól származnak – anyám is ezt a nevet viselte; a Iuliusok pedig Venustól, s a mi családunk ezek nemzetségéből való. Megvan hát ebben a nemzetségben a leghatalmasabb emberek, a királyok feddhetetlensége és a királyokat is hatalmukban tartó istenek szentsége” (Caesar 6, fordította Kis Ferencné). Páratlan katonai sikereiben nem kis része volt a katonák előtt mondott hatékony beszédeinek. Például a gall háborúk kezdetén, amikor a germánokról azt regélték a kereskedők, hogy „hatalmas termetű, hihetetlenül bátor, fegyverforgatásban igen-igen képzett emberek, ők gyakorta találkoznak velük, s elviselhetetlennek érzik kemény arckifejezésüket”, tisztjei között kitört a pánik, sokan azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy engedje őket haza. Caesar erre katonai gyűlést hívott össze, rövid beszédet mondott nekik, amelyben kifejtette, hogy a rómaiak már sokszor megverték a germánokat, sőt még azok a helvétek is legyőzték már őket, akiket a rómaiak tönkrevertek, tehát nincs miért félniük. Éppen ezért még azon éjjel ellenük indul: „ha senki más nem követi, akkor egyetlen legióval, a tizedikkel indul el, melynek hűségében cseppet sem kételkedik; ez a legio lesz a testőrsége” (A gall háború 1, 40; fordította Szepessy T.). Beszédének akkora hatása lett, hogy „türelmetlen harcvágy szállt meg mindenkit”. A távozni készülők bocsánatot kértek Caesartól, a tizedik legio pedig büszkén mondott köszönetet hadvezérének. Caesar még az éjjel Ariovistus germánjai ellen indult, s lelkes katonáival fényes győzelmet aratott.