Természetföldrajzi értelemben a Kárpát-medence a Föld viszonylag tószegény területei közé tartozik. Jól illeszkedik a mérsékelt égövnek abba a nedves-félszáraz (szemiarid), mérsékelten kontinentális jellegű tartományába, ahol a pleisztocénban eljegesedés nem volt, viszont az éghajlati övek ebben az időszakban többször ismétlődő észak–déli irányú eltolódása során sohasem került a kifejezetten száraz (arid jellegű) területek közé. Az ilyen térségek vízhálózatának fejlődése az ún. normál utat járta. Ez azt jelenti, hogy a domborzat konfigurációja által megszabott lejtőirányokba lefolyó felszíni vizek (magát a domborzatot is alakítva) a hegy- és dombvidékeken egymásba futó, a környező síksági területek felé nyíló völgyek olyan rendszerét hozták létre, amelyekben nem alakulhattak ki a lefolyást tartósan akadályozó zárt mélyedések. A síkvidékeken továbbfutó vizek mennyisége pedig még a viszonylag szárazabb periódusokban is elegendő volt ahhoz, hogy a hegység koszorúzta medencéken átfolyva a hegységi peremet is „áttörve” a Kárpátokon kívüli területekre, majd tovább a tengerekbe (gyakorlatilag egyetlen tengerbe) jusson. A folyók járta alföldeken is csak lokálisan alakulhattak ki nagyobb számban és kiterjedésben tavaknak otthont adó zárt medencék.