Dövényi Zoltán (szerk.)

A Kárpát-medence földrajza


Vasúti közlekedés

Valamennyi közlekedési alágazat közül a vasút hálózata alakult ki a legnagyobb mértékben egy központú sugaras szerkezetűvé a történelmi Magyarország idején, melyhez bizonyos mértékig kedvező adottságnak bizonyult a medencealkat. E szerkezet meghatározó oka azonban az a reformkortól érvényesülő törekvés volt, hogy a korábbi közlekedési eszközökhöz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb teljesítményű vasút segítségével Pest-Buda nagyvárossá fejlődve Bécs ellenpólusává váljon. E nemzeti érdek már az 1848. évi hálózati tervben kifejezésre jutott, amelyben Széchenyi az ország gazdasági/kormányzati központjából szétfutó fővonalak közül különleges jelentőséget tulajdonított a bécsi mellett a Fiumébe vezetőnek, mert az önálló magyar külkereskedelemben fő szerepet szántak a kikötővárosnak. Ugyan az 1850/60-as években az osztrák birodalmi érdekek megjelentek néhány dunántúli keresztirányú, illetve Triesztben végződő déli vasúti pálya létrehozásában, azonban Bécsből a Kárpát-medence keleti kétharmadának elérése csak Pesten keresztül volt lehetséges. (A 19. század végéig vasutat hordozó Duna-híd építésének a Kárpát-medencében még nem voltak meg a műszaki-finanszírozási feltételei.)

A Kárpát-medence földrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2012

ISBN: 978 963 059 802 6

Fél évszázados hiányt pótol a kötet, hiszen utoljára 1947-ben jelent meg a Kárpát-medencét mint egységes földrajzi teret leíró kézikönyv. Geográfusok nemzedékei voltak politikai nyomásra elzárva ettől a témától, majd további évtizedek kellettek az újrakezdett kutatások eredményeinek összegzéséig. A szerkesztők, ahogy az a Világföldrajz kézikönyv esetében is történt, kitárták a kaput, s megpróbáltak mindenkit bevonni a munkába a magyar geográfiából, illetve földtudományból, akinek van érdemi mondanivalója a témában. A szóhasználat nem véletlen: magyar és nem magyarországi geográfiáról van szó, tehát a szerzők a Kárpát-medence különböző részein élnek és dolgoznak, az országhatárok ebben az esetben nem jelentettek akadályt.

Az eredmény páratlanul gazdag és friss, ugyanakkor egységes szemléletmóddal kidolgozott Kárpát-medence kép. A kötet kellően részletes a témában elmélyedni vágyók számára, de elég színes és érdekes ahhoz, hogy magával ragadja az egy-egy részlet iránt érdeklődőket, illetve az Akadémiai Kiadó kézikönyv sorozatának hűséges gyűjtőit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dovenyi-a-karpat-medence-foldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave