Dövényi Zoltán (szerk.)

A Kárpát-medence földrajza


Népesség

A mai szlovák állam területének alacsonyabban fekvő, déli részei és északi medencéi alapvetően a 9–14. századbeli szláv, magyar, német kolonizációnak, a magasabban fekvő területek főként a 14–18. századi pásztortelepítéseknek köszönhetően népesültek be. A vizsgált terület népessége a 16. század eleji félmillióról a 18. század elején egymillióra, a 19. század kezdetén kétmillióra, 1900-ban 2,8 millióra nőtt. A lakosság 20. századi nagyobb mértékű növekedését az önkéntes és tömeges szlovák kivándorlás, valamint a többnyire kényszerű magyar, német, zsidó vándorlási veszteségek (deportálások) akadályozták. A 20. század derekának kényszermigrációi eredményezték, hogy a népesség száma az 1938-as 3,72 millióról 1946-ig 3,39 millióra olvadt. Attól kezdve szinte kizárólag a természetes szaporodásnak megfelelően a lakosság lélekszáma 1980-ig közel 5 millióra nőtt. Míg a csehszlovák szocializmus utolsó évtizedében Szlovákia népessége 5,7%-kal gyarapodott, addig a legutóbbi két népszámlálás közötti időszakban ez a növekedés – a természetes szaporodás rohamos csökkenése, az élve születések és halálozások számának országos szintű kiegyenlítődése miatt – 2%-ra mérséklődött. A természetes szaporodás viszonylag magas értékével a római katolikus szlovák és gorál népesség lakta Észak-Árva, a cigányok nagy számú jelenléte miatt Szepes, Nyugat-Sáros és Zemplén középső részei tűntek ki. Demográfiai ellentétüket – Pozsony belvárosi részeitől eltekintve – a jórészt magyarlakta Komárom, Párkány környéki, honti és nógrádi területek képezték, ahol a népesség természetes fogyása már több mint másfél évtizede megindult. A népesség számának változását a főként gazdasági indíttatású, jobb életkörülmények elérését célzó, belső vándormozgalom is befolyásolta. Ebben az időszakban a városok és falvak viszonylatában immár ellentétes migrációs tendenciák is megfigyelhetőek voltak. Egyrészt folytatódott a periferikus fekvésű, kedvezőtlen életkörülményeket kínáló (pl. a Fehér-Kárpátok, Gömör–Szepesi-érchegység, Keleti-Beszkidek területén fekvő) szlovákok és ruszinok lakta falvakból a közeli, szlovák többségű városokba való beköltözés. Másrészt a leginkább urbanizált övezetekben feltűnővé vált a nagyvárosok (Pozsony, Kassa, Besztercebánya) belső részeiből a környező, jó közlekedési adottságokkal rendelkező, nyugodtabb életkörülményeket kínáló falvakba való kiköltözés (szuburbanizáció), melynek eredményeként az említett nagyvárosok vonzáskörzetében fekvő településeken 1991–2001 között tetemes (olykor 10–20%-os) népességnövekedés volt megfigyelhető.

A Kárpát-medence földrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2012

ISBN: 978 963 059 802 6

Fél évszázados hiányt pótol a kötet, hiszen utoljára 1947-ben jelent meg a Kárpát-medencét mint egységes földrajzi teret leíró kézikönyv. Geográfusok nemzedékei voltak politikai nyomásra elzárva ettől a témától, majd további évtizedek kellettek az újrakezdett kutatások eredményeinek összegzéséig. A szerkesztők, ahogy az a Világföldrajz kézikönyv esetében is történt, kitárták a kaput, s megpróbáltak mindenkit bevonni a munkába a magyar geográfiából, illetve földtudományból, akinek van érdemi mondanivalója a témában. A szóhasználat nem véletlen: magyar és nem magyarországi geográfiáról van szó, tehát a szerzők a Kárpát-medence különböző részein élnek és dolgoznak, az országhatárok ebben az esetben nem jelentettek akadályt.

Az eredmény páratlanul gazdag és friss, ugyanakkor egységes szemléletmóddal kidolgozott Kárpát-medence kép. A kötet kellően részletes a témában elmélyedni vágyók számára, de elég színes és érdekes ahhoz, hogy magával ragadja az egy-egy részlet iránt érdeklődőket, illetve az Akadémiai Kiadó kézikönyv sorozatának hűséges gyűjtőit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dovenyi-a-karpat-medence-foldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave