A termomechanikai medencefejlődési modell első tesztterülete a Pannon-medence volt (2. ábra). Kiindulási adatrendszerét a szénhidrogén-kutató fúrásokból és szeizmikus mérésekből ismert medencekitöltő rétegsorok, a hőáramsűrűség-értékek, valamint a kéreg és litoszféra vastagsági adatai szolgáltatták. Ezekből arra lehetett következtetni, hogy a medencében a litoszféramegnyúlás iniciális fázisa a korai miocénben (eggenburgi és ottnangi) kezdődött, a középső miocénben (bádeni) érte el tetőpontját és a szarmata végére csengett le. Tehát a termikus fázis a szarmata vége óta tart (3. ábra). Az üledékvastagságok tekintetében a Kárpát-medence különböző részmedencéi lényegesen különböznek egymástól. A periferikus helyzetű medencerészeket (Bécsi-medence, Kárpátaljai-süllyedék és Erdélyi-medence) vastag kárpáti, bádeni és szarmata üledékek, kisebb vastagságú pannóniai és fiatalabb rétegek töltik ki. A Bécsi-medence és az Erdélyi-medence egyúttal hideg is, hőáramsűrűség-értékei kisebbek a kontinentális átlagnál. A belsőbb helyzetű medencerészeken (Dunántúl és a Nagyalföld) ezzel szemben a rétegsort a termális fázis során lerakódott vastag pannóniai és negyedidőszaki üledékek jellemzik, a hőáramsűrűségek pedig mindenütt jóval magasabbak a kontinentális átlagnál.