Dövényi Zoltán (szerk.)

A Kárpát-medence földrajza


Gazdaság

A rendszerváltozás óta eltelt bő két évtized gazdasági fejleményeit nézve nem kérdéses, hogy a főváros és szűkebb-tágabb térsége ezen átalakulás nagy nyertese. Ez néhány lényegi statisztikai mutatóval is alátámasztható, ahogy az az 1. táblázatból is kiolvasható. Eszerint a fővárosban él az ország lakosságának kb. 17%-a, az alkalmazásban állók közel 30%-a, a felsőoktatás hallgatóinak pedig már több mint 43%-a. A gazdasági mutatók közül mindenképpen kiemelésre kívánkozik, hogy a bruttó hazai termék közel 40%-át Budapesten realizálják. A főváros kiemelkedően jó értéktermelő képességét mutatja, hogy az egy főre jutó GDP értéke 2010-ben 130%-kal haladta meg az országos értéket, az EU-27 átlagához viszonyítva 145%-on áll. Egyetlen magyarországi régióként valamelyest Közép-Magyarország is meghaladta ezt az értéket (107%). Pest megye adatai ennél vegyesebb képet mutatnak, de összességében Közép-Magyarország az ország meghatározó jelentőségű régiója, a fajlagos GDP 2010-es értéke közel 70%-kal állt az országos érték felett.

A Kárpát-medence földrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2012

ISBN: 978 963 059 802 6

Fél évszázados hiányt pótol a kötet, hiszen utoljára 1947-ben jelent meg a Kárpát-medencét mint egységes földrajzi teret leíró kézikönyv. Geográfusok nemzedékei voltak politikai nyomásra elzárva ettől a témától, majd további évtizedek kellettek az újrakezdett kutatások eredményeinek összegzéséig. A szerkesztők, ahogy az a Világföldrajz kézikönyv esetében is történt, kitárták a kaput, s megpróbáltak mindenkit bevonni a munkába a magyar geográfiából, illetve földtudományból, akinek van érdemi mondanivalója a témában. A szóhasználat nem véletlen: magyar és nem magyarországi geográfiáról van szó, tehát a szerzők a Kárpát-medence különböző részein élnek és dolgoznak, az országhatárok ebben az esetben nem jelentettek akadályt.

Az eredmény páratlanul gazdag és friss, ugyanakkor egységes szemléletmóddal kidolgozott Kárpát-medence kép. A kötet kellően részletes a témában elmélyedni vágyók számára, de elég színes és érdekes ahhoz, hogy magával ragadja az egy-egy részlet iránt érdeklődőket, illetve az Akadémiai Kiadó kézikönyv sorozatának hűséges gyűjtőit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dovenyi-a-karpat-medence-foldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave