Térjünk most vissza ahhoz az alapkérdéshez, melyet ebben a részben meg szeretnénk válaszolni, nevezetesen, hogy univerzumunk vajon miért jutott el a Nagy Bumm állapotához, mely olyannyira különleges volt – ráadásul még ez a különlegesség is igen figyelemreméltó módon értelmezendő, hiszen a gravitációt tekintve entrópiája hihetetlenül kicsiny volt a lehetségeshez képest, ugyanakkor ez az entrópia minden más értelemben a maximálishoz volt közel. Ezt a komoly kérdést valamelyest elhomályosítja a kozmológia legtöbb megközelítésében polgárjogot kapott elmélet, mely szerint az univerzum a kezdeti időszakban exponenciális táguláson ment keresztül – ezt nevezik kozmikus inflációnak. Ez az időszak a Nagy Bumm után nagyjából 10–36 másodperctől 10–32 másodpercig tartott, és ezalatt az univerzum lineáris mérete hatalmas mértékben, 1020-, 1060- vagy akár 10100-szorosára nőtt. Ezzel magyarázzák a korai univerzum uniformitását (és még sok más egyéb jelenséget), miszerint a korai egyenetlenségeket mintegy „kivasalta” ez a tágulás. Azonban ezek az elméletek nem igazán adnak választ az 1. részben felvetett kérdésre, mely a Nagy Bumm különlegességének okait firtatta, ami viszont a termodinamika második törvénye alapjául szolgált. Nézőpontom szerint ez az egész inflációs elképzelés – mely szerint a ma megfigyelhető univerzum uniformitása egy, a korai fejlődési szakaszában bekövetkezett (inflációs) folyamatnak tudható be – alapvetően téves.