Természetszerűleg adódik a kérdés, hogy vajon a fizikusok második törvényben megjelenő entrópiafogalma miként számszerűsíti azt a „véletlenszerűséget”, melynek növekedése olyannyira valószínű, hogy az önmagától összeálló tojás képét könnyedén elhessegethetjük? Annak érdekében, hogy némiképp konkrétabban foglalkozhassunk az entrópia fogalmával, és így pontosabban leírhassuk, mit is mond ki a második törvény, érdemes az összetörő tojásnál fizikai értelemben egyszerűbb példához folyamodnunk. A második törvényből következik például az is, hogyha egy edénybe piros, majd kék festéket öntünk, és alaposan megkeverjük az elegyet, rövid idő múlva megszűnnek a jól elkülöníthető kék és piros részek, végül pedig homogén, lila színű festékhez jutunk. Úgy fest, hogy semmilyen további keveréssel nem érhető el, hogy ismét kék és piros részekhez jussunk, akármennyire is megfordíthatók időben a folyadék mozgásának alapjául szolgáló mikroszkopikus fizikai folyamatok. Sőt, a lila szín magától is előáll végül, mindenféle keverés nélkül, különösképpen, ha egy kissé megmelegítjük a festékes bödönt. Mindazonáltal, a keveréssel gyorsabban célt érünk. Ha az entrópia szempontjából közelítjük meg a helyzetet, azt mondhatjuk, hogy az kiindulási állapot – melyben különváltak a piros és a kék részek – entrópiája viszonylag alacsony, míg a homogén lila végállapoté jóval magasabb. Ez az egész kevergetés pedig nemcsak, hogy tökéletesen összhangban van a második törvénnyel, de némiképp érezteti is, hogy miről is van szó.