Csányi Vilmos

Az emberi természet


A majmok és az emberszabásúak intelligenciája

Általános felfogás szerint az ember intelligenciájának köszönheti, hogy kiemelkedett az állatvilágból. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy közelebbi és távolabbi rokonaink hogyan is állanak intelligencia dolgában. A primáták intelligenciájának két fő forrása van. Az egyik az életmódra vezethető vissza. A különféle gyümölcsök és rovarok képezte táplálékforrás csak akkor használható ki igazán, ha a fogyasztó állat színeslátással rendelkezik, és a majmok ezen képességükkel kitűnnek az emlősök közül. Ugyancsak magasan fejlett a térlátásuk, amely az ágak közötti biztonságos mozgás elengedhetetlen feltétele. Ezekhez járul még egy, a tárgyakkal kapcsolatos sajátos viszony. Minden majomfaj érdeklődik a tárgyak után, vizsgálgatja, manipulálja azokat. Ennek a különös viselkedésnek az eredete megint csak az életmód következménye. Az ágak közötti haladás során a viszonylag nagy testű majom a legkülönbözőbb alakú, méretű és textúrájú „tárgyakkal”, azaz ágdarabokkal kerül kapcsolatba. Meg kell különböztetnie a száraz, törékeny ágakat az épektől, a vastagokat a vékonyaktól, hiszen élete függ attól, hogy lendületes mozgása közben melyik ágat ragadja meg. Így a majmok agyukban hordozzák a különféle tárgyakkal való bánásmód intelligens stratégiáit (Jerison 1973).

Az emberi természet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 805 7

A modern társadalomban élő ember egyre jobban érdeklődik az emberi természet és a társadalom kialakulásának, működésének tudományos vizsgálata iránt, mert ilyen módon szeretne választ kapni a saját problémáira és szűkebb-tágabb közösségének megoldatlan kérdéseire. Ma már sok tudományág foglalkozik az emberi viselkedéssel- sokféleképpen. Valamiféle szintézisre van szükség, amelyhez az egyes részterületek információi hozzákapcsolhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csanyi-az-emberi-termeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave