Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező)

A XVI. század magyar dallamai


Huszár Gál újabban felfedezett énekeskönyvének tanulságai314

A magyar himnológia úttörőjét, Szilvás-Ujfalvi Anderko Imrét Schulek Tibor az első magyar bibliográfusnak nevezte el, mert XVI. századi művelődéstörténetünknek ez a mártírsorsra jutott érdemes munkása 1602-ben Debrecenben megjelent, s a hazai reformáció addigi énekköltését lezáró, annak java termését egybefogó énekeskönyvét nemcsak magában álló irodalomtörténeti forrásértékű előszóval315 látta el, hanem Praefatiójának folytatásaként az általa ismert magyar énekes kiadványok tételes felsorolásával is kiegészítette. Jegyzékének címéből az is kitetszik, hogy annak tételeit saját készítésű, de viszontagságos élete során veszendőbe ment kéziratos katalógusából emelte ki.316

A XVI. század magyar dallamai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 052 6

A 2017-es második kiadás gerincét továbbra is az 1958-as kiadás alkotja, ellenben a megnövekedett terjedelem miatt az anyagot két kötetre osztottuk. Az első kötetben foglalnak helyet Csomasz Tóth Kálmán tanulmányai, az énekek változtatás nélküli közreadása, valamint a versszakformák és sorvégzők mutatója. Bár a bővítéseket többnyire a második kötet tartalmazza, az első kötet XI. tanulmányfejezetében Csomasz Tóth Kálmán három újabb tanulmánya is helyet kapott: kettő a Huszár Gál 1560-as énekeskönyvéről, egy a Gálszécsi énekeskönyvnek az 1958-as kiadás után megtalált prágai töredékéről. A Huszár Gál énekeskönyvről készült tanulmányban az énekeket fakszimilében közöljük, hogy a szerkesztőnek a második kötetben javasolt dallam-értelmezését ennek alapján ellenőrizhesse az olvasó.

Az első kötet végén és a második kötet elején egy-egy táblázat, egy előre mutató és egy visszautaló igazítanak el az 1958-as első és a 2017-es második átdolgozott kiadás sorszámai között. Az első kötetben közölt tanulmányok dallamutalása, valamint a második kötet szöveg- és dallamjegyzeteinek utalásai kizárólag az első kötet dallamközléseinek sorszámaira vonatkoznak. Ennek következtében a táblázatok igénybe vétele elengedhetetlen a két kötet használatához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csomasz-ferenczi-a-xvi-szazad-magyar-dallamai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave