Weissmahr Béla

Az emberi lét értelme

Metafizikai értekezések


Miért nehéz elgondolni a lelket szubsztanciális valóságként az értelemmel és ésszel való gondolkodás megkülönböztetése nélkül

Ama belátás ellen, hogy az emberben nem a tapasztalatilag adott test, hanem a lélek az, ami végső soron és voltaképpen szubsztanciális, és így nem múlik el a testi halállal: e belátás ellen szól egyrészt az elképzelésünk, amelynek nehezére esik abban pillantani meg az önállót, ami nem látható. Másrészt az a sokak által képviselt felfogás, hogy a testetlen lélek elgondolhatatlan, abból adódhat, hogy a test-lélek probléma megoldásánál megrekednek a dualizmus-monizmus alternatívájánál, vagyis nem tudnak elszakadni attól a felfogástól, hogy vagy egységet alkot test és lélek, vagy pedig – ha különbözőnek fogják fel őket – csak két (egymást kölcsönösen mintegy kizáró) „dologként” gondolhatók el. Ám annak fő oka, hogy sokan nem tartják lehetségesnek, hogy felülemelkedjenek ezen az alternatíván, abban rejlik, hogy sokan (az e problémával foglalkozó tudósok túlnyomó többsége) megrekednek az ún. értelmi gondolkodásban, amely – miként újból és újból kiderül – alkalmatlan e probléma megoldására. E gondolkodásmód szerint a test és a lélek végső soron vagy azonos, vagy különböző. Nem veszik tekintetbe azt a lehetőséget, hogy különbözőségük ellenére azonosak, illetve valóságos egységük ellenére különbözők lehetnek. Hogy itt továbbléphessünk, el kell hagynunk az értelmi gondolkodás síkját, és át kell térnünk az észbeli gondolkodás síkjára.

Az emberi lét értelme

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 904 7

Weissmahr Béla S.J. (1929-2005) a jezsuiták müncheni filozófiai fakultásának elismert és kedvelt professzora, a 20. század egyik nagy hatású filozófiai áramlatának, az ún. „transzcendentális neotomizmusnak" legnagyobb magyar képviselője volt.

Weissmahr filozófiája a mindent átfogó Egység dialektikus metafizikájaként jelölhető meg, s ennyiben inkább követi a Cusanustól Hegelig ívelő német spekulatív filozófia irányát, semmint a klasszikus tomizmust. Munkáit nagyfokú eredetiség, világos, ám tömör szövegszerkesztés és az érvelés virtuóz és aprólékos kimunkáltsága jellemzi. Három legfontosabb filozófiai műve immár magyarul is olvasható: előbb (1995) az Ontológia, majd (1996) a Filozófiai istentan, végül pedig (2009) a Németországban is csak halála után kiadott A szellem valósága jelent meg magyarul.

Jelen kötet Weissmahr Béla fontosabb tanulmányainak gyűjteményét adja. A felölelt témák igen változatosak: a végső megalapozás kérdésétől az Isten-szabadság-halhatatlanság klasszikus témáin át szerepelnek itt az ember szabadságáról, élete értelméről, ugyanakkor azonban az evolúcióról, a Gödel-tételről vagy a krisztusi szabadítás jelentéséről szóló gondolatmenetek is.

Weissmahr Béla filozófiai munkássága e kötettel teljesen hozzáférhető válik hazájában. Ezzel megnyílik annak lehetősége is, hogy egy jelentős és eredeti magyar filozófus hatást gyakorolhasson hazánk szellemi életére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/weissmahr-az-emberi-let-ertelme//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave