Weissmahr Béla

Az emberi lét értelme

Metafizikai értekezések


A végső megalapozás hagyományos érve: a retorzív argumentáció

Ha ki akarjuk kerülni az általános relativizmust, mely vagy szkepticizmushoz vagy irracionalizmushoz vezet, meg kell tudnunk mutatni, hogy vannak olyan általános érvényű állítások, melyek ugyan nem bizonyíthatók, de nem is szorulnak bizonyításra, mivel (egy, a következőkben még pontosabban meghatározandó értelemben) önmagukat igazolják. Ezek az állítások nem bizonyíthatók a szó szoros értelmében, amennyiben bizonyításon a szigorú logikai levezetést értjük, mivel annyira alapvetőek, hogy nem lehet őket még alapvetőbb állításokból levezetni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy igaz voltuk nem mutatható ki. Ez a megalapozás azonban nem állhat csupán abban, hogy kijelentjük: ezek minden értelmes ember számára beláthatók, ezek nyilvánvalóak, evidensek. Mert éppen arról van szó: ki kell tudnunk mutatni, hogy evidenciájuk megalapozott, hogy ésszerűen nem tagadhatók. Azt, hogy e további bizonyításra nem szoruló állításokat nem lehet ésszerűen tagadni, azért kell kihangsúlyoznunk, mivel ésszerűtlenül minden tagadható. Így odaállhatok az emberek elé és kijelenthetem: Kérem, vegyék tudomásul, hogy nem létezem. A mondat kimondható, de sem hallgatóimat, sem magamat erről nem tudom meggyőzni.

Az emberi lét értelme

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 904 7

Weissmahr Béla S.J. (1929-2005) a jezsuiták müncheni filozófiai fakultásának elismert és kedvelt professzora, a 20. század egyik nagy hatású filozófiai áramlatának, az ún. „transzcendentális neotomizmusnak" legnagyobb magyar képviselője volt.

Weissmahr filozófiája a mindent átfogó Egység dialektikus metafizikájaként jelölhető meg, s ennyiben inkább követi a Cusanustól Hegelig ívelő német spekulatív filozófia irányát, semmint a klasszikus tomizmust. Munkáit nagyfokú eredetiség, világos, ám tömör szövegszerkesztés és az érvelés virtuóz és aprólékos kimunkáltsága jellemzi. Három legfontosabb filozófiai műve immár magyarul is olvasható: előbb (1995) az Ontológia, majd (1996) a Filozófiai istentan, végül pedig (2009) a Németországban is csak halála után kiadott A szellem valósága jelent meg magyarul.

Jelen kötet Weissmahr Béla fontosabb tanulmányainak gyűjteményét adja. A felölelt témák igen változatosak: a végső megalapozás kérdésétől az Isten-szabadság-halhatatlanság klasszikus témáin át szerepelnek itt az ember szabadságáról, élete értelméről, ugyanakkor azonban az evolúcióról, a Gödel-tételről vagy a krisztusi szabadítás jelentéséről szóló gondolatmenetek is.

Weissmahr Béla filozófiai munkássága e kötettel teljesen hozzáférhető válik hazájában. Ezzel megnyílik annak lehetősége is, hogy egy jelentős és eredeti magyar filozófus hatást gyakorolhasson hazánk szellemi életére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/weissmahr-az-emberi-let-ertelme//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave