Válaszként az ellenvetésekre mindenekelőtt tisztáznunk kell, pontosan mi az, amit az ember állításai, kijelentései által másokkal közöl. Az ugyanis magától értetődő, és nem szorul bizonyításra, hogy a nyelv a kommunikációnak, a személyek közti kapcsolat megteremtésének eszköze. A beszéd által megértetjük magunkat másokkal, és reagálunk arra, amit mások mondanak vagy tesznek. A nyelv nemcsak a tárgyilagos közlés eszköze, hanem többféle rendeltetése van; kifejezhet kérést, ígéretet, elutasítást és hasonlókat. Csak a tudomány nyelvére jellemző az egyértelmű közlési szándék. Az állítás tartalma az, amit az állítás kifejezetten közöl. Ezt előadva cseréljük ki egymással a világ dolgaira vonatkozó meglátásainkat, ismereteinket, mint például: A nap süt; Kovács János megbízható ember; A víz hidrogénből és oxigénből áll. Mivel a tudományos ismeretközlésben az állítás tartalma áll az érdeklődés középpontjában, és mivel ennek az ismeretközlésnek lényegéhez tartozik, hogy elvonatkoztat az ismeretét kifejező személy történetesen adott állapotától és egyedi tulajdonságaitól (egy tudományos megállapítás érvényessége független attól, hogy az illető kutató férfi-e vagy nő, hogy a fiatalabb vagy idősebb korosztályhoz tartozik-e, hogy lelkesedik-e a labdarúgásért vagy sem), azért érthető, hogy az általánosan elterjedt vélemény szerint egy állítás azon kívül, amit kifejezetten mond, semmi mást nem közöl. Ez a vélemény azonban téves. Állításaink közlési teljesítménye nem szűkíthető le az állítás kifejezetten megfogalmazott tartalmára. Ez nyilvánvalóvá válik, ha az állítást a maga létrejöttében vizsgáljuk. Minden szóban elhangzó állítás (és ez áll az írásbeli közlésre is) egy egyedi ember egyedi tette, aminek révén a beszélő (vagy író) személy, túlmenve azon, amit állításában kifejezetten előad, hallgatóinak (vagy olvasóinak) akaratlanul is sok mindent elárul önmagáról. Ha most csak az élőbeszéd által történő közlést vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy abban, amit az állítást kimondó személy állításának állítása által önmagáról elárul, sok esetleges elem található, azaz olyasmi, ami az állítás tartalmi azonosságát feltételezve másként is lehetne. Az ilyen, az állítás kimondása által közölt esetleges tulajdonságok közé tartozik például az illető neme, nyelvtudása, műveltségi foka, esetleg kedélyállapota és hasonlók. Minket azonban most főként az a szempont érdekel, hogy mindenki, aki valamit állít, ezáltal több mindent közöl önmagáról, ami nem esetleges, hanem szükségszerű, azaz az adott állítás esetében nem is lehetne másként. A nyelvnek ezt az állítás kifejezett tartalmán túlmenő és egyben szükségszerű közlési teljesítményét a következőképpen fogalmazhatjuk meg: Mindenki, aki valamit állít, akármi legyen is állításának tartalma, állításának állítása által szükségszerűen közli velünk, hogy az ő esetében tényleg megvalósultak mindazok a feltételek, melyek szükségesek ahhoz, hogy állítása mint állítás egyáltalán létrejöhessen.