A coronariaszűkület mértékének angiográfiás megítélése a plakkot határoló ép érszakaszhoz történő viszonyítással történik. Az atherosclerosis azonban igen sok esetben nem körülírt, hanem diffúz formában jelentkezik, emiatt a megítélése nehezített lehet. Különösen gyakran fordul elő, hogy az angiográfia alapján kétséges egy hosszú, tubularis laesio vagy egy orificiumban elhelyezkedő plakk jelentőségének megítélése. Az intracoronariás nyomásmérés lehetővé teszi – egy 0,014” vezetődrótnak a laesio mögötti területre juttatásával – az eltérés által okozott nyomásgradiens direkt mérését. Mivel a frakcionális áramlási rezerv definíciója a beszűkült érben elérhető maximális áramlásnak és a szűkület nélküli ér elméleti maximális áramlásának az arányát fejezi ki, meghatározásához maximális microvascularis rezisztenciacsökkenést kell elérnünk. Ezt gyógyszeres úton, intracoronariás vagy vénás adenozinnal idézzük elő. Ez a szituáció gyakorlatilag a fizikai terhelés gyógyszeres modellezése, amikor az arteriolatónus autoregulációja kimerül, és a myocardium vérellátása teljes egészében a perfúziós nyomás függvényévé válik. Ebben a helyzetben a katéter hegyénél mért artériás nyomás (Pa) és a nyomásmérő drót által mért distalis coronarianyomás (Pd) aránya megadja, hogy a laesio milyen arányban csökkenti az elérhető maximális perfúziót (49. ábra). 75% alatti értéket tartunk egyértelműen kórosnak, a FAME tanulmány adatai szerint azonban biztosan negatívnak csak a 80% feletti értékek tekinthetők. A kettő közötti tartomány az FFR mérésének „szürke zónája”; ha a noninvazív vizsgálatok eredményei vagy a típusos anginás panaszok támogatják, ebben a tartományban is indokolt a revascularisatio [40].