A kőzetek korának megállapításához nagyon pontosan meg kellett határozni urán- és ólomtartalmukat. Rutherford már 1907-ben felismerte, hogy a kőzetek korát meg lehet határozni az urán bomlása alapján. Az első elemzéseket Arthur Holmes brit geológus végezte el.213 Az általa kiszámított kőzetkorok azonban pontatlanok voltak, túl magasak, akkoriban ugyanis még nem tudták, hogy többféle ólomizotóp létezik, amelyek közül a Pb-206 az U-238 bomlási sorának stabil végterméke. Amikor Hevesy kőzetek korát vizsgálta, a nyomokban fellelhető, csekély mennyiségű ólmot ólom-dioxid elektrolitikus kiválasztásával határozta meg. Az eredményeket azonban nehezen lehetett reprodukálni, és Hevesy azt gyanította, hogy a kiválasztás nem teljes. Hogy megállapítsa, teljes volt-e az elektrolitikus kiválasztás, vagy sem, R. Hobbie nevű tanársegédjével meghatározott mennyiségű 210Pb radioaktív ólomizotópot adtak az ólom-dioxidhoz indikátorként. Az ólom ólom-dioxid formájában az egyik anódon vált ki. Hevesyék meghatározták az anód aktivitását, összehasonlították a hozzáadott ólom aktivitásával, és a kivált ólommennyiséget korrigálták a kivált 210Pb ólomizotóp értékével. Megállapították, hogy a kőzetelemzés során a kiválasztás sosem megy végbe tökéletesen. Ezt a módszert, amelyet Hevesyék alkalmaztak először, a radioanalitikusok izotóphígításos analízisnek nevezik. Az eredményként kapott ólomtartalom és a már korábban megmért urántartalom alapján Hevesy meghatározta különféle kőzetek korát, ezekből pedig megbecsülte a Föld korát.214