Az idetartozó társulások olyan termőhelyeken jönnek létre, ahol az iszapos jelleg a meghatározó. Nemcsak szikes tófenekeken fordulhatnak elő, hanem gyakorlatilag mindenütt, ahol a feliszapolódás és a nagy sótartalmat előidéző erős párolgás együttesen van jelen a felszínhez közeli régióban, tehát kiszáradó szikerekben, mélyebb kocsinyomokban, sőt – kis foltokban – erősen kitaposott, iszapos felszínű marhahajtások mélyebb patanyomaiban is. A humuszfelhalmozódás miatt a talaj sötét, a növényzetben pedig a szukkulens habitusú halofitonok helyett néhány, a taposást jól tűrő fű- és sásféle mellett – amilyen a bajuszpázsit (Crypsis aculeata), a karcsú és a széles bajuszfű (Heleochloa alopecuroides, H. schoenoides) és a magyarpalka (Acorellus pannonicus) – a nagyobb nitrogénterhelést is jól elviselő libatopfélék – pl. a parti, a dárdás és a tatár laboda (Atriplex litoralis, A. prostrata, és A. tatarica), a sziki és a fakó libatop (Chenopodium chenopodioides és Ch. glaucum) –, valamint a budavirágok (Spergularia maritima, S. salina) előfordulása jellemző. Mivel állományaik rendkívül szélsőséges termőhelyeken alakulnak ki, fajszegények, gyakran a társulást alkotó domináns faj elegyetlen populációiból állnak, amelyhez alkalmilag társulnak az asszociációsorozatra, illetve -csoportra jellemző fajok, szinte bármilyen, néhány fajos kombinációt alkotva.