A litosztratigráfiai egységek kifejlődési jellegeinek korrelációja, valamint a fácieshatárok illesztése alapján elvégzett ősföldrajzi rekonstrukció szerint (Kovács, 1982; Kázmér és Kovács, 1985; Haas és mts.-ai, 1995) a Dunántúli-középhegységi szerkezeti egység az alpi fejlődéstörténeti ciklus kezdetén a Tethys (pontosabban a Neotethys-óceánág) nyugati elvégződésénél, a self Déli-Alpok és Északi-Mészkőalpok üledékgyűjtői közötti szektorban helyezkedhetett el (6. ábra). A fejlődéstörténetet alapvetően meghatározta a Neotethys felnyílása, amely a területen a középső-triászban indult, és több szakaszban folyt. A késő-triászban induló, majd a jura során intenzívvé váló újabb extenziós szakasz már a Liguriai–Pennini-ág felnyílásával hozható kapcsolatba. A szerkezetfejlődés mellett a tengerszintváltozás, valamint a beszállítódó terrigén anyag mennyiségét és minőségét, továbbá az elzárt tengermedencék vízháztartását jelentősen befolyásoló klíma is igen jelentős szerepet játszott az üledékképződés jellegének alakulásában. A következőkben az egyes képződményeket fejlődéstörténeti keretben tárgyaljuk, az egyes kőzettípusok jellemzése mellett bemutatva azok keletkezésének körülményeit is.