Ihász Ferenc

Egészségnevelés

Egészségmegőrzés – prevenció – a terhelésélettan alapjai


A korai felismerés jelentősége [8]

„Egy másik fontos kérdés, hogy sikerül-e már a kezdet kezdetén felismerni az egészséget veszélyeztető kockázatokat. A népegészségügy területén széles körben elismerik, milyen nagy szükség van arra (és milyen fontos), hogy az emberek, állatok és/vagy növények egészségét veszélyeztető kockázatokat már azok felmerülésekor (új kockázatok) felismerjék, mivel ez általában lehetővé teszi, hogy azok hatását jobban irányítás alatt tartsák, és sok esetben megelőzzék vagy legkisebbre csökkentsék. Az új kockázatok felismerése a többi kockázathoz hasonlóan lehet például technikai fejlődés következménye, amely megnyitja a lehetőséget új termékek és eljárások előtt, a természetes környezetben bekövetkező változások, illetve az anyagok és árucikkek kínálatának módosulásából eredő változások.”

Egészségnevelés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 179 0

A könyv három fejezetből áll. A fejezetek első látásra önálló tartalommal bírnak, de a kapcsolat közöttük kifejezetten szoros. Ezt a tartalmi összetartozást jeleníti meg a könyv címe is (Egészségnevelés). Az első fejezet (Egészségmegőrzés) általános képet ad Magyarország, Európa és a világ demográfiai jellemzőiről, definiálja az egészség fogalmát, és elemzi az egészséget befolyásoló tényezőket.

A második fejezetben (Prevenció) a prevenció szerepe, jelentősége, gyakorlati elemei (amelyek az életmód során válnak igazán hasznossá) jelennek meg úgy, hogy azok már megoldási javaslatokat adnak az életminőség megtartásában.

A harmadik fejezet (A terhelésélettan alapjai) kifejezetten a versenysporttal kapcsolatos ismereteket tartalmazza: nevezetesen hogyan lehet pontosan tervezni fizikai aktivitást, mért adatok elemzésével, egyénre "szabva". A második és a harmadik fejezet saját kutatások eredményei alapján készült.

A mű 178 színes, saját szerkesztésű ábrát tartalmaz, az irodalmi hivatkozások száma meghaladja a 350-et. A könyv eredetileg egyetemi hallgatóknak készült, akik döntően az élettudományokban és azon belül is a sporttudományban kívánnak mélyebb ismereteket szerezni. A harmadik fejezet talán az egyetlen alkalmazott terhelésélettani alapismereteket tartalmazó magyar nyelvű dokumentum.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ihasz-egeszsegneveles//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave