Az adekvát és inadekvát okság megkülönböztetéséről szóló alfejezetet azzal a megállapítással zártuk, hogy ha az elme a benne lévő adekvát ideák alapján, saját törvényeit követve hoz létre ideákat, akkor adekvát okként működik, és a létrejövő ideák is adekvátak lesznek. Affektusok pedig, másfelől, nemcsak az inadekvát ideák következményeként jönnek létre, hanem az adekvát ideák „okozataként” is, s ezeket az affektusokat Spinoza – a mindennapinál sokkal szűkebb értelmű cselekvésfogalmat bevezetve – cselekvéseknek nevezi. A harmadik részben azonban Spinoza csak igen kis teret szentel ezeknek az aktív affektusoknak. Egészen az 58. tételig csak olyan affektusokról beszél, amelyek esetében akár csökken, akár növekszik testünk cselekvőképessége, az – legalábbis részben – mindenképp külső okok következménye, vagyis szenvedésnek minősülő affektusokról van szó. Az 58. tétel azonban azt állítja, hogy „azon az örömön és kívánságon kívül, amelyek szenvedélyek, vannak az örömnek és kívánságnak más indulatai is, amelyek reánk mint cselekvőkre vonatkoznak”.250 Az 59. tételhez kapcsolódó megjegyzés pedig fölvillantja annak lehetőségét is, hogy a cselekvés affektusaiból egy alapvetően kétfelé ágazó alrendszert alkossunk meg az affektusok egész rendszerén belül.