Boros Gábor

Spinoza és a filozófiai etika problémája


Az affektusok hatalma és az ész erőtlensége

Korábban már jeleztük, hogy Spinoza a maga elé tűzött célt felerészben már szinte el is érte: megmutatta, miért szükségszerű, hogy alá legyünk vetve az értékobjektivitás illúziójának. Két fontos dologról azonban eddig még szinte egyáltalán nem esett szó. Nem volt még szó arról, hogy milyen szerepe van az ember szűkebb értelemben vett közösségi létező mivoltának – vagyis annak a ténynek, hogy az emberek mindig valamilyen társadalmi alakulatban élnek – abban, hogy éppen így és nem másképp gondolkodunk, s arról sem, hogy mit tehetünk – ha egyáltalán tehetünk valamit – annak érdekében, hogy megszabaduljunk e gondolkodásmód káros hatásaitól. Tudjuk persze, hogy a metafizikai, a megismerés-, illetve affektuselméleti alapzat adott. Annak a gyökerei tehát, amit Spinoza még mondani fog, benne rejlenek az eddig tárgyaltakban. Ám ez egyszersmind azt is jelenti, hogy joggal várhatjuk el a megalapozásban feltárt kettősség megjelenését abban is, amit ezután fogunk vizsgálni.

Spinoza és a filozófiai etika problémája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 032 8

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-spinoza-es-a-filozofiai-etika-problemaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave