Boros Gábor

Spinoza és a filozófiai etika problémája


a) Az „emberi természet mintaképe” és a „szabad ember”

A negyedik rész bevezetőjének ezekben a mondataiban az „emberi természet mintaképe” kifejezés nyilvánvalóan ugyanazt a szerepet játssza, mint a Tanulmány bevezetőjének imént elemzett mondataiban a „miénknél sokkal szilárdabb természet”. A szilárdabb természet a Tanulmányban éppúgy kívül áll a mindennapi vélekedéseknek az értékobjektivitás illúziója által jellemezhető körén, mint az emberi természet mintaképe az itteni fejtegetésben. Ezért ez utóbbi fogalom éppúgy részét képezi a „legfőbb jó” spinozai fogalmának, amint azt korábban a szilárdabb természetről megállapítottuk. Az is nyilvánvalónak látszik, hogy az emberi természet itt említett mintaképe azonos a negyedik rész záró tételeiben megjelenő „szabad emberrel” (homo liber), akit nem „pusztán az affektusok és a vélekedés”, hanem „az ész vezet”.294 De vajon mit foglal itt magába az ismét új kontextusban fölbukkanó szabadság-fogalom?

Spinoza és a filozófiai etika problémája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 032 8

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-spinoza-es-a-filozofiai-etika-problemaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave