A negyedik részt vizsgáló, korábbi alfejezetet azzal zártuk, hogy Spinoza, számot vetvén az embernek a „külső okok” hatalmával szembeni gyengeségével, nyitva hagyta mind a szenvedélyeknek alávetett ember és a „szabad ember”, mind pedig az állam és az észközösség viszonyának kérdését, s ezáltal függőben maradt az e két részkérdést magában egyesítő fő kérdés, a mindennapi (közös) élet létállapotából a „legfőbb jó” létállapotába való átmenet lehetőségének a kérdése is. Az ötödik rész azonban, mint ezt szintén jeleztük, nem ezt az utat járja. Nem próbál meg hidat verni a két létállapot közt azáltal, hogy válaszolna az átmenetre vonatkozó kérdésekre, hanem ehelyett egy alapvetően új nézőpontot foglal el, a szenvedéstől legalábbis csaknem teljesen megszabadult elme álláspontját, amelyről nézve igazi választ az átmenet kérdésére aligha lehet adni. Az egyetlen lehetőség, ami még megmaradt, úgy bemutatni e két létállapotot, mint amelyek nem egymásra következnek, hanem valamilyen módon együtt léteznek. Olyasmire gondolok, mint amivel már találkoztunk a természeti állapot és a polgári állapot viszonyának vizsgálatakor. A természeti állapot – mint láttuk – természeténél fogva instabil. Ha valaha ténylegesen léteznék, vagy létezett volna, létrejötte pillanatában át kellene, vagy kellett volna hogy adja helyét a kényszeren alapuló államnak, amely metafizikai szükségszerűséggel következik az ember mint véges módusz létmeghatározásaiból. Ez a fajta „következés” azonban aligha fogható fel történelmi korszakokban kibomló folyamatként – legalábbis Spinozánál nem. Ami tehát ténylegesen „van”, az az állam, de bizonyos feltételek teljesültekor – mint például ha kiderül, hogy a várható hasznunkra vonatkozó előzetes kalkuláció a szerződéskötéskor téves volt – ugyanabban a világban, ám hirtelen mégis egy másikban találjuk magunkat, mert életünket hirtelen ama konstrukció, a „természeti állapot” törvényei határozzák meg. S ha eddig megbízható partner voltam, most hirtelen ugyanaz, de mégis másvalaki vagyok: saját hasznom eléréséért mindenki másnak ellensége. Hasonló „perspektívaváltásként” jelenik meg a mindennapi élet és a legfőbb jó viszonya az ötödik rész fényében, noha persze éppúgy, mint a természeti állapot – polgári állapot kettősségét illetően, a perspektívaváltás modellje ebben az esetben sem tud megszabadulni alapvető nehézségektől. A modellt s a nehézségeket próbálom meg bemutatni a következőkben.