A fentiekből is jól látható, hogy a technikai újítások terén különösen fontos korszak volt a hellenizmus és a Római Birodalom kora (nagyjából a Kr. e. IV. századtól a Kr. u. III. századig). Ennek a kornak anyagi kultúrája messze felülmúlja a korábbiakét, illetve más kultúrákét. Rómának és Alexandriának már egymilliós lakossága volt, ami százszorosa a klasszikus görög városok átlagos népességének. Ezek ellátásához megfelelő út- és vízvezeték-hálózat, hajópark, kikötők, közvilágítás kellett. Ezek a városok, az itteni vezetékes vizes, vízcsapos, esetleg fűtött paloták már teljesen más életkörülményeket biztosítottak, mint a falvak. A kétségtelenül fejlett késő ókori technika ugyanakkor abban különbözött a középkoritól, hogy alkalmazása nem vált általánossá a termelésben, és hogy nem fejlődött tovább a gyáripar irányában. A rabszolgaerő, és általában az emberi munkaerő még pótolni tudta a gépeket. A gőzgépet csak felfedezték (Herón, Kr. u. 100 k.), de nem alkalmazták, vízimalomból is csak pár volt az egész birodalom területén, míg a középkori kézművesipar jelentős része épült a barbegálinál egyszerűbb vízimalmok sokaságára. A középkori városok sokkal kisebbek, kevésbé fényűzőek, rosszabb vízellátásúak a késő ókoriaknál, de a bennük dolgozó kézművesek több, munkát könnyítő eljárást alkalmaznak. A római technikai leírásokat az arabok és bizánciak a kora középkor idején is megőrizték, részben alkalmazták is. Így aztán, amikor a középkor közepétől nagy szükség lett a termelésben a technikai eljárásokra, volt mit feleleveníteni, felújítani.