A városlakókban alakulhatott ki leginkább – nem tudjuk, hogy a vidéket ez mennyire érte el – egy-egy „ország”, vagyis sok város együttesének közösségtudata. A törzsi közösségtudat nem csak azért nem maradhat fenn, mert a szorosan együtt élők változó sokasága már nem tudja egymást rokoni viszonylatokba sorolni. A törzsi szemlélet szerint aki nem rokon, az ellenség, nem is ember. Az ókori városlakónak azonban egy országon vagy birodalmon belül rengeteg várossal kell békében együtt élnie, kereskednie, kapcsolatot tartania. Egy ország városainak lakói nem lehetnek idegenek egymás számára, de a rokoni szálak ilyen földrajzi távlatokra még nehezebben terjeszthetők ki. Viszont kialakult egy sajátos identitástudat (azonosságtudat), mely politikai közösségbe kapcsolta az ország lakóit, a közös uralkodó alattvalóit. Ezek az országok etnikailag vegyesek voltak, vagyis többféle nyelvet beszéltek, különböző szokásokat ápoltak, az összetartó erő tehát nem a származási összetartozást hangsúlyozó etnikai tudat volt, hanem politikai közösségtudat. (Ez az identitástudat még nem azonos a XVIII. században Európában kialakuló nemzettudattal. Ez az ókori közösségi érzés még nem olyan rendkívüli jelentőségű a többi közösségtudat között, mint az európai lesz.)