A bíráskodás szervezete az egész korszakban erősen összefonódott a közigazgatáséval. A közel-keleti monarchiákban a király volt a legfőbb bíró, közigazgatási tisztségviselői bíráskodnak a kisebb ügyekben, a nagyobb birtokok tulajdonosai a birtok embereinek ügyében. Még Athénban sem teljesen különálló a bíróság szervezete. Van ugyan külön bíróság (az esküdtszék), de ennek ugyanazok a tagjai, mint a népgyűlésnek, nem szakképzett bírák. Ezen kívül vannak bírói feladatai az Areioszpagosznak, a népgyűlésnek, sőt, az arkhónoknak is. E téren is a rómaiak jutottak legmesszebb: a közigazgatás élén álló consul kezéből a bíráskodás fokozatosan átkerült egy erre hivatott testületébe, melynek élén a praetor állt. A praetor nem maga ítélkezett, hanem azok a bírák, akiket erre – a pereskedő felek beleegyezésével – felkért. A rómaiaknál megtaláljuk a mai ügyvéd megfelelőjét is. Mindezzel együtt a bírósági szervezet itt sem vált igazán külön az igazgatástól. A praetor választott tisztségviselő volt, különösen súlyos államellenes ügyekben a senatus, a halálos ítéletről – római polgár esetében – a népgyűlés döntött. A császárság korában pedig az esküdtbíróság megszűnt, a bírák császári hivatalnokok lettek.