Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Érdekeltség és kockázat „igazságtalan” eloszlása

A nagy centralizált birodalmak hódító háborúinak esetében fontos magyarázat a társadalom „gépiessége”: az a „hadi gépezet”, amelyben a katona csak egy kis fogaskerék, felülről határozzák meg, hogy mikor ki ellen kell harcba mennie, meddig tart a harc, sőt azt is, hogy ő mit gondoljon az ellenségről. A hatalmi elit számára a győztes háború mindenképpen dicsőséget jelent, hatalmának kiterjesztését, tekintélyének növekedését, esetleg vagyont. A háborút ténylegesen elszenvedő parasztok és katonák áldozatait, amit ezért hoznak, vagy nem látja, vagy figyelmen kívül hagyja. Hiába hihetetlenül eltúlzott, értelmetlen az ár, nem ő fizeti. Ha olyan személyről, királyról vagy előkelőről van is szó, aki maga is részt vesz a harcokban, még akkor sem mondható, hogy ugyanazt az „üzletet” köti ezzel, mint a közharcosok. Általában a csata során védettebb helyzetben van, s a részvétel saját „játéka” a sorssal, melyben sokat nyerhet.

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave