Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Démonok, isteni küldöttek

A szellemvilágba tartoztak azok a lények, démonok is, amelyek nem kapcsolódtak szorosan egy-egy személyiséghez, élőhöz vagy holthoz, de a személyes védőszellemekhez hasonlóan befolyásolhatták az emberek életét. ➤[II. 1a–b] Az egyiptomi népi hiedelemvilágban a legfontosabb szerep a törpeszerű, nevetséges kinézetű Bésznek jutott, aki a gonosz démonokat tartotta távol. Az egyiptomi démonok nagy része egy-egy isten követe volt, sok bajt tudtak keverni, betegségeket okozni – mint a halottak szellemei –, még haláluk után is „macerálták” az embereket. Hasonlóan veszedelmes démonok hemzsegtek a többi nép hiedelemvilágában is. Az elnevezés – daimon – a görögöktől ered, akiknél ez a fogalom jelenthet személyes védőszellemet is, mint a ba madár. Szókratész például mindig azt mondta, daimonionja kényszeríti arra, hogy mindazt kimondja, amit hallanak tőle. A démonok okozták a görögök – és rómaiak – betegségeit is. Számos görög istenségnek vagy istencsoportnak is olyasféle természete volt, mint más kultúrákban a szellemeknek, talán korábban szellemeknek felfogott lények isteni megtestesítői lettek. Ilyen a Moirák, a sorsot meghatározó istenasszonyok, az Erinnüszök, vagyis az anyák és a vérrokonság védelmezői, akik lelkiismeretfurdalás-szerűen üldözik a vétkeseket, vagy a Múzsák, akiktől a művészi alkotóerő eredt.

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave