Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Egyistenhit és kinyilatkoztatás

A zsidók egyistenhite nem csak abban különbözött a politeizmustól, hogy egyetlen istent tiszteltek, hanem abban, hogy ezt az „ellentmondásosságot” próbálták kiiktatni, felcserélni az egyedüli isteni igazsággal. Szent könyvben fektettek írásba mindent, és tilos lett bármit másképpen értelmezni, hiszen e szent könyvet maga az Isten nyilatkoztatta ki. Eszerint ő, az Isten egyedüli és öröktől fogva létező. Személyes élettörténete, emberi formája, sőt neve sem tudható meg, nem mondható ki. Gondolkodásmódja nehezen követhető emberi ésszel, szándékai kiismerhetetlenek, néha a legkiválóbbakat jutalmazza azzal, hogy próbára teszi, meggyötri őket. De nem gonoszságból, vagy más emberies okból: nincsenek sajátos gyengéi, ő a legfőbb jó, a tökéletesség. Mindenki gondját egyedül viseli, nincs alárendelve a világtörvénynek, mert azonos azzal, ő határozza meg, ahogy az egész világot is egyedül teremtette. A halottak szellemei nem szólhatnak bele az ő dolgába, a démonok, angyalok pedig egytől egyig az ő küldöttei, az ő akaratát hajtják végre. Ez az újféle szemlélet nagy hatással lesz a későbbi (főleg európai) gondolkodásmódra. Ez a felfogás persze nem előzmények nélküli: az egyiptomi vallásban is már különleges tisztelet övezi Amon-Rét, akiről olyan szövegek is fennmaradtak, melyek a zsidó Istenhez hasonlóan teremtőnek, mindenütt jelenlevőnek, titokzatosnak és megnevezhetetlennek nevezik, akinek még a többi isten sem ismeri alakját. (Láthattuk, hogy a névkimondás tabuja egyes törzsi főistenségek nevére is vonatkozott.) ➤[I. 1b] Ehnaton fáraó pedig mesterségesen próbálta megteremteni az egyistenhitet Aton kultuszával. Ez azonban sikertelen maradt, ahogy Amon-Ré mellett is megmaradtak az alacsonyabbrendű istenek. Kezdetben valószínűleg maguknak a zsidóknak is több istenségük volt, s Jahve illetve Elohim csak főisten. Később a zsidó nép egyetlen védelmezőjének tartották, aki maga is harcol más népek isteneivel. Feltehetően csak ezután gyökeresedett meg az a nézet, hogy ő az egész világ egyetlen istene, és a zsidó a választott népe. ➤[I. 1cd] De ebben a formában is sokat megőrzött a többistenhit istenségeinek emberi vonásaiból.

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave