Egyes ünnepek feje tetejére állították a világot, kicsapongást, rendetlenséget, minden korlát alkalmi lebontását jelentették (például Dionüszosz-ünnep a görögöknél, Saturnalia a rómaiaknál), mások éppen ünnepélyességükkel, komolyságukkal a rendet szimbolizálták. Abban azonban közösek voltak, hogy valamilyen irányban, de kiléptek a szokásos hétköznapok hangulatából, felüdülést, a feszültségek feloldását, a monotónia megszakítását hozva. Abban is közösek, hogy mind a kettő kifejezte, megmutatta az egyes emberek helyét a társadalomban. Az előbbi az egyenlőségre tette a hangsúlyt: a szerelemben és halálban, evésben és ivásban, jókedvben mindenki egyenlő; a társadalomban mindenki egyformán ember, s bizonyos emberi alapélményei közösek. Ezek közben az ünnepek közben senkinek nem járt tisztelet, mindenki egyformán viselkedett és egyforma bánásmódban részesült, társadalmi rangjától függetlenül. Hasonlóan az egyenlőséget hangsúlyozta a zsidóknál az ún. hetek ünnepe és sátorok ünnepe, vagy az eleusziszi misztériumok is. ➤[I. 2b V. 16. 10–15; 2c1] (Ilyen normákat felfüggesztő szabados ünnepeket láttunk a vadászoknál és korai termelőknél is az év elején. A civilizációkban is a tavasz kezdetére esnek.)