Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Erkölcsi értékek

Sőt, éppen a civilizáció korában jelentek meg azok a vallások, melyek egész társadalmak számára szigorúan megszabták az együttélés normáit. Szó esett már róla, hogy a távol-keleti vallásokban, és főleg a zsidóknál, majd a keresztényeknél az erkölcsi elvek tételesen megfogalmazott parancsok voltak. De más népeknél sem hiányoztak hasonló elvek, csak éppen azokat a család sugalmazta, illetve az állami törvények határozták meg. Néha azért felmerült az a gyanú is, hogy az istenek is ítélkeznek az emberek felett. Mezopotámiából például számos olyan tábla maradt fenn, mely arról tanúskodik, hogy a gondolkodókat foglalkoztatta a kérdés: vajon vannak-e erkölcsi elvek, melyeket követni kell? Figyelnek-e erre az istenek vagy sem, s ha az égiek közönyösek az emberi bűnök iránt, akkor is érdemes-e erkölcsösen élni a többiek – és a nyugodt lelkiismeret – érdekében? ➤[V. 1a–c] Az egyik táblán az a később Jézus Krisztusnál felbukkanó gondolat is olvasható, hogy még az ellenség gonoszságát is jótettel kell visszafizetni. ➤[V. 1 a]

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave