Csernák Gábor

Dinamika


Bevezetés

A dinamika a testek mozgásának vizsgálatával foglalkozó tudomány. Bár a folyadékok és gázok mozgását is a dinamika törvényei határozzák meg, ebben a könyvben a szilárd testek – elsősorban a merev testek – mozgása áll a tárgyalás középpontjában. A dinamika két nagy témakörre osztható. A kinematika a testek mozgásának leírásával foglalkozik, nem vizsgálja azt, hogy a kialakuló mozgás miért jött létre, vagy mitől változik meg a testek mozgásállapota. Ezzel szemben a kinetika a mozgás okait kutatja – célja olyan szabályok meghatározása, melyek alapján meg lehet állapítani a testek tulajdonságaiból, helyzetükből, sebességükből stb., hogy milyen mozgást fognak végezni.

Dinamika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 924 5

A könyv a gépészmérnöki alapképzés tananyagán túlmutató részletességgel ismerteti a testek mozgásának törvényszerűségeit. A tételek, definíciók, magyarázatok mellett számos ábra és feladat segíti a leírtak megértését és gyakorlati alkalmazását. Bízom benne, hogy az olvasók nemcsak a mozgással kapcsolatos feladatok megoldását sajátíthatják el a kötetből, hanem azt is megértik, hogy az alkalmazások mögött egy gondosan felépített, az évszázadok próbáját kiálló elmélet található, mely egyszerű feltevésekből kiindulva rendkívül bonyolult gyakorlati problémák megoldására szolgáltat hatékony módszereket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csernak-dinamika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave