MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Válts MeRSZ+ -ra!

Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


1.3.5. Részlet Arisztotelész Metafizikájából

Minden ember természeténél fogva vágyik az ismeretre… A többi élőlény tehát üres elképzelésben és emlékezésben merül ki, de alig van némi tapasztalatuk; az emberi nem azonban tudatos művészettel és okoskodásokkal is él. Az emberben ugyanis az emlékezetből tapasztalat lesz, mert az ugyanegy dologról szerzett sok emlékezeti benyomásból kialakul egy egységes tapasztalat lehetősége. S úgy látszik, hogy a tapasztalat rokona a tudománynak és a tudatos művészetnek, mert a tudomány és a művészet a tapasztalat által alakul ki az emberben. Ugyanis, mint Polosz mondja, „a tapasztalat hozta létre a művészetet, a tapasztalatlanság pedig a véletlent”. A tudatos művészet ott jön létre, ahol a sok tapasztalati megfigyelésből a hasonló dolgokra vonatkozó egyetlen általános ítélet alakul ki. Mert tudni azt, hogy a beteg Kalliásznak ebben és ebben a betegségben ez meg ez a szer használt, hasonlóképpen Szókratésznek is és még másoknak is, akik ebben a bajban szenvedtek, ez a tapasztalat dolga; ellenben már szakértelem, ha tudom, hogy minden ilyen és ilyen embernek, akiket egy fogalom alá soroltunk, tehát pl. azoknak, akik ebben vagy abban a betegségben szenvednek – így az elnyálkásodottaknak, az epebajosoknak vagy a lázbetegeknek –, mi az orvosságuk.
A cselekvés szempontjából tehát úgy látszik, hogy a tapasztalat nem különbözik a tudománytól; sőt azt látjuk, hogy akiknek tapasztalatuk van, sokkal inkább sikert aratnak, mint akiknek jó elméleti tudásuk van, de nincsen tapasztalatuk. Ennek az a magyarázata, hogy a tapasztalat az egyes esetekre vonatkozó tudás, a tudomány pedig az általánosra vonatkozik – a cselekvésnek és a létrehozásnak pedig mindig az egyes esettel van dolga. Az orvos ugyanis nem általában „embert” gyógyít – ezt éppen csak járulékosan teszi –, hanem Kalliászt vagy Szókratészt, vagy ilyen nevű valakit, aki egyébként még persze ember is. Ha tehát valakinek megvan az elméleti tudása tapasztalat nélkül, az ilyen, ha ismeri az általános fogalmat, de nem ismeri az alája tartozó egyes eseteket, gyakran megtéved a gyógyításban, mert gyógyítani éppen az egyes esetet kell.
S mi mégis azt hisszük, hogy a tudományban több az ismeret és a gyakorlati hozzáértés, mint a tapasztalatban, és bölcsebbeknek tartjuk a tudósokat, mint a gyakorlati tapasztalat embereit, mert úgy okoskodunk, hogy a tudás nyomán mindenkinek sokkal inkább tulajdonává válik a bölcsesség (mint a tapasztalat útján); éspedig azért, mert a tudós tudja az okot, a gyakorlati ember meg nem. A tapasztalat emberei ugyanis tudják a micsodát, de nem tudják a miértet – az elméleti tudósok pedig a miértnek és az oknak ismerői. Ezért tartjuk a tervezőépítészeket is szakkérdésekben értékesebbnek és a kőműveseknél tudósabbaknak és bölcsebbeknek, mert ők tudják az okait is mindannak, amit alkotnak. A munkások azonban úgy tesznek, mint némely élettelen dolog: megtesznek, létrehoznak valamit, de nem tudják, hogy mit – úgy, ahogy éget pl. a tűz. A nem eszes lények természeti sajátságuknál fogva csinálnak valamit, a kézimunkások pedig megszokásból. A munkavezetők tehát nem annyiban okosabbak, amennyiben a kézimunkásoknál ügyesebbek, hanem amennyiben tudnak gondolkozni, és ismerik az okokat.
Általában annak, hogy tud-e valaki vagy sem, a tanítani tudás a jele. S ezért tartjuk inkább tudománynak a mesterséget, mint a tapasztalatot; amannak a birtokában ugyanis tud az ember tanítani, emezében meg nem.
Továbbá az érzékleteket nem tartjuk bölcsességnek, noha azok a legszigorúbb értelemben vett megismerései az egyes dolgoknak. Azonban semminek sem mondják meg a miértjét; az érzéklet pl. nem azt mondja meg, hogy miért meleg a tűz, hanem csak azt, hogy meleg. Természetes tehát, hogy aki a közönséges érzékleteken túl először talál ki még valamilyen mesterséget, azt az emberek csodálják, nemcsak azért, mert hasznos a találmánya, hanem azért is, mert ő maga bölcsnek és a többiek közül kiválónak mutatkozik. Ha pedig egyszerre több mesterség feltalálásáról van szó, amelyek közül némelyek az életszükségletekre, mások pedig a szemlélődő élet örömeire vonatkoznak, az utóbbiak feltalálóit mindig bölcsebbeknek tartjuk az előbbieknél, mert az ő tudományuk nem a haszonra irányul. Így érthető, hogy csak amikor az ilyesmi mind készen volt, akkor találták fel azokat a tiszta tudományokat, amelyek sem a gyönyörűségre, sem az életszükségletekre nem vonatkoznak, éspedig először azokon a helyeken, ahol volt az embereknek ráérő idejük. Ezért fejlődtek ki pl. a matematikai szakismeretek először Egyiptomban, mert ott volt elég szabad ideje a papi törzsnek.
Hogy azonban ennek a tudománynak nem alkotás a célja, az kiviláglik már a legrégibb bölcselők példájából. Az emberek ugyanis most is, meg régen is a csodálkozás következtében kezdtek filozofálni. Kezdetben a hozzájuk legközelebb eső csodálatos dolgokon álmélkodtak el, majd lassanként továbbmentek ezen az úton, és nagyobb dolgok felől is kezdtek kérdéseik lenni, így pl. a Holdnak változásai felől, s a Napnak és csillagoknak járása és a mindenség keletkezése felől. A kételkedő és csodálkozó ember pedig tudatlannak érzi magát – ezért a mítoszkedvelő is valahogy filozófus, mert a mítosz is csodálatos eseményekből áll –, s mivel azért filozofál, hogy a tudatlanságból kiszabaduljon, világos, hogy az első filozófusok is a tudományt a tudás kedvéért keresték, s nem a belőle fakadó más egyéb haszonért. Ezt különben maga a tény is bizonyítja. A tudásnak ez a fajtája ugyanis akkor kezdődött, amikor már az élet kényelmére és élvezetére szükséges dolgok csaknem mind megvoltak. Világos tehát, hogy ezt a tudományt nem valami más haszonért keressük, hanem azért, mert ahogy szabadnak azt az embert mondjuk, aki önmagáért van és nem másért, úgy a tudományok közül is egyedül ez a szabad, mert egyedül ez van önmagáért. Épp ezért méltán hihetnők azt, hogy ennek a megszerzése több, mint emberi feladat. Mert sok dologban rabszolga az emberi természet, úgyhogy Szimonidész szerint „egyedül Istent illeti meg ez az ajándék”, s az embereknek nem illik egyebet keresni, mint a magához mért tudományt. Ha tehát van valami igaz a költők mondásában és valóban irigy az Istenség, akkor csakugyan föltehető, hogy ez a mondás főképp arra vonatkozik, és szerencsétlenek mindnyájan, akik túlságosan magasra emelkedtek. Azonban sem az Istenséget nem szabad irigynek tartanunk, mert mint a közmondás véli: „hazudnak a költők”, sem más tudományt ennél becsesebbnek. Ui. a legistenibb (tudomány) a legbecsesebb is. Ilyen pedig kétféle értelemben is egyedül ez lehet: vagy azért isteni, mert főképp Isten a birtokosa, vagy azért, mert isteni a tárgya. Ez a két tulajdonság pedig csak ebben a mi tudományunkban van meg, mert egyrészt azt mindenki elismeri, hogy az Isten az okok közé tartozik, és bizonyos értelemben kezdet, másrészt pedig ennek a tudománynak egyedül vagy legalábbis főképpen Isten a birtokosa. Lehet azért, hogy e tudománynál a többi tudomány szükségesebb, de egy sem becsesebb.
Ha tehát ezt a tudományt megszereztük, épp az ellenkező állapotba kell bennünket juttatni, mint amelyben a kutatás kezdődni szokott. Mert, mint mondottuk, az ember rendszerint azon kezdi, hogy csodálkozik, hogy valami úgy van, ahogy van. Így csodálatosak az automaták mindazok előtt, akik még nem ismerik az okait – hasonlóképpen a Napnak fordulói vagy az, hogy a négyzet átmérője nem mérhető össze (nem mérhető meg) az oldalakkal, vagy a négyzet átmérője és oldalai arányának az irracionalitása.
Mert csodálatosnak tűnhetik fel mindenki előtt, ha valami a legkisebb mértékegységgel fel nem mérhető. Azonban (mindennek) az ellenkezőjére és jobbra kell a közmondás szerint fordulnia, miként ezekben a kérdésekben is, hogyha tanulás útján elsajátítottuk a dolgokat, mert semmin sem csodálkoznék annyira a mértanhoz értő, mint ha az átmérő összemérhető volna.
ARISZTOTELÉSZ: Metafizika I.
(HALASY-NAGY JÓZSEF fordítása)
 
A megismerés vizsgálódásaink tárgya, és az emberek úgy gondolják, hogy addig nem ismernek egy dolgot, amíg fel nem foghatják a „miért”-jét (ami az eredendő ok megértését jelenti). Világosan ezt kell nekünk is tennünk, mind a keletkezés és megszűnés, mind a különböző fizikai változással kapcsolatban, hogy azután elveiket megismerve, bármely problémánkat ezen elvekre vezethessük vissza.
Az egyik értelemben (1) tehát az, amiből egy dolog keletkezik és ami állandóan megmarad, nevezhető „ok”-nak; például egy szobor bronzanyaga, az edény ezüstje és az általános anyag, melynek egyik fajtája a bronz és az ezüst (ὓλη).
Egy másik értelemben (2) a forma vagy ősalak nevezhető „ok”-nak, vagyis
a lényegi meghatározás (például az oktáv esetében a 2:1 viszony) és a definíció részei (εἷδoς).
Ismét egy másik ok (3) a változás vagy nyugalomba jutás eredendő forrása; például egy ember, aki tanácsot ad, oknak tekintendő; az apa oka a gyereknek (ᾲρχή τες κινήσεoς).
Végül (4) abban az értelemben, hogy mi a cél: „az, aminek elérésére”
valamit cselekszünk, is oknak nevezhető; például az egészség a sétálgatásainknak (τὸ oῦ ἔνεκα) az oka.
Mármost a fizikus feladata az, hogy ezen négy okról mindent megtudjon
és ha problémáit ezekre vezeti vissza, a „miért”-et tudománya sajátosságának megfelelően jelölje ki a négy ok – az anyag, a forma, a mozgató és „az, aminek elérésére törekszünk” – közül.
ARISZTOTELÉSZ: Fizika, II. 3.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave