Collins Francis S.

Isten ábécéje

Egy tudós érvei a hit mellett


Első lehetséges vélemény: ateizmusés agnoszticizmus – amikor a tudomány legyőzi a hitet

Az 1968-as év, amikor elsőéves voltam az egyetemen, sok aggasztó eseményt hozott. Szovjet tankok dübörögtek Csehszlovákiában, a vietnami háború tovább eszkalálódott a Tet-offenzíva következtében, Robert F. Kennedyt és Martin Luther Kinget meggyilkolták. Az év legvégén azonban sor került egy sokkal pozitívabb eseményre is, amely felvillanyozta a közvéleményt: az Apollo-8 fellövésére. Ez volt az első, ember vezette űrhajó, amely megkerülte a Holdat. Frank Borman, James Lovell és William Anders 1968 decemberében három napig utaztak a világűrben, miközben a világ lélegzet-visszafojtva figyelt. Azután keringeni kezdtek a Hold körül, és elsőként lefényképezték a felkelő Földet a Hold horizontján túl – emlékeztetve mindannyiunkat, hogy milyen kicsinek és törékenynek tűnik a bolygónk, ha az űr egy távoli pontjáról nézzük. Szenteste a három űrhajós élő televíziós közvetítésben jelentkezett az űrkapszulájukból. Miután beszámoltak tapasztalataikról és a Hold felszínének lenyűgöző voltáról, közösen felolvasták a Teremtés könyve első tíz passzusát. Én akkoriban agnoszticizmusomtól éppen úton voltam az ateizmus felé, mégis a csodálat és a boldogság meglepő érzése lett úrrá rajtam a felejthetetlen szavak hallatán: „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.” Ezek a mondatok 390 ezer kilométer távolságból szólaltak meg. Ráadásul tudósok és mérnökök szájából hangzottak el, és nyilvánvalóan komoly jelentéssel bírtak számukra.

Isten ábécéje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 948 1

A szerző világhírű természettudós, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki életének egy pontján - még a nagy tudományos felfedezései előtt - a hit felé fordult. Ennek a mélyreható átalakulásnak a lenyomata ez az elgondolkodtató, közérthető, nagyon őszinte és izgalmas könyv, amely egyaránt szól a kétkedőkhöz és a hívőkhöz, a világi gondolkozásúakhoz és a mélyen vallásosakhoz, és a tudomány iránt érdeklődők számára is van új mondanivalója.

Az ember teljes génkészletét feltérképező projekt egykori vezetőjeként írhatott volna egy minden konfliktust kerülő, általános elismerésre joggal számot tartó könyvet minden idők egyik legfontosabb és legcsodálatraméltóbb tudományos eredményéről, de ez a könyv valami egészen más.

Collins számára hívő keresztény tudósként a legfontosabb a tudományos és a spirituális világképek kibékítése. Nemcsak azt kívánja bebizonyítani olvasóinak, hogy azok, akik a vallás és a tudomány összeegyeztethetetlensége mellett érvelnek, jó- vagy rosszhiszeműen csúsztatnak, de azt is, hogy a tudomány jelenlegi ismeretei nemcsak hogy nem zárják ki Isten létezését, hanem egyenesen valószínűvé teszik.

Amerikaiként a tudomány és a vallás legfőbb ütközőpontját az evolúció elfogadásában látja, és meglepő módon büszke keresztényként egyúttal büszke evolucionistának is vallja magát.

Ez az olvasmányos könyv jó alkalmat kínál számunkra, hogy elgondolkozzunk az emberi létezés legnagyobb kérdésein.

Hivatkozás: https://mersz.hu/collins-isten-abeceje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave