Borbély Gábor, Gábor György, Geréby György, Szántó Veronika (szerk.)

"Királlyá lett a te Istened"

Fejezetek a politikai teológia történetéből


Politikai teológiák és ideológiák

A New York Times 2007 augusztus 19-i számában jelentette meg Mark Lilla Isten politikája című cikkét.30 A Harvardon Daniel Bell, Judith Shklar és Harvey Mansfield mellett doktorált ismert publicista, aki korábban a Chicagói Egyetemen oktatott, 2007-től pedig a Columbián tanít, a politika megújult vallási dimenzióiról szóló könyve31 egy fejezetét adta közre a világlapban. E cikk első bekezdésében olvasható a következő részlet: „Ma eljutottunk addig a pontig, amikor problémáink megint a 16. századi problémákra emlékeztetnek, hisz mi is egymással versengő jelenések, a dogma tisztasága és az isteni eredetű kötelesség konfliktusaival küzdünk.” Ez a tétel egybecsengni tűnik a szeptember 11-i támadás örökségével és Bush elnök újraválasztásával számot vető elemzések zömének kevéssé vitatott megállapításaival, melyek a vallás szerepének felértékelődésére vonatkoznak a politikai diskurzusban. Lilla izgalmasabb tétele ez után következik: „Mi, nyugatiak, zavarodottak vagyunk és nem értjük a dolgot. Noha nekünk is megvannak a magunk fundamentalistái, érthetetlennek tartjuk, hogy teológiai eszmék még mindig messianisztikus szenvedélyeket tudnak fellobbantani, s romba döntenek társadalmakat. Azt feltételeztük, hogy ez többé nem lesz lehetséges, hogy az emberek megtanulták elválasztani a vallási kérdéseket a politikai természetűektől, hogy a fanatizmus már halott. Tévedtünk.”


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 944 3

Napjainkban egyre több, politikai teológiával foglalkozó publikáció lát napvilágot hazánkban és külföldön egyaránt. Maga a kifejezés a politika és a vallás szétválasztásának premisszájára épülő, szekuláris világunkban talán szokatlanul cseng. De mit is jelent a politikai teológia valójában? Erre a kérdésre nem adható egyszerű válasz. Általános értelemben természetesen a politika és a teológia kapcsolatának vizsgálatáról van szó, ám ezzel még nem jutottunk közelebb a politikai teológia jelentésének meghatározásához, hiszen e kapcsolat mibenlétének többféle - egymást nem feltétlenül, de olykor kizáró - értelmezése lehetséges. Jelen kötetünk írásai, ha nem is kimerítően, de remélhetőleg hűen mutatják be a politikai teológia sokszínűségét, politikafilozófiai, történelemfilozófiai, irodalmi vagy akár aktuálpolitikai relevanciáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/borbely-gabor-gereby-szanto-kirallya-lett-a-te-istened//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave