Márkus Attila, Czigler Balázs

Neurológia

Bővített, átdolg. kiadás


CT (Computer Tomography)

Az 1970-es években fejlesztették ki a CT-t, amely a hagyományos röntgenvizsgálatok fizikai alapelvein alapul, számítógépes feldolgozással kiegészítve azt. A röntgenvizsgálatok során a röntgencsőből nagy energiájú fotonok lépnek ki, melyek áthaladnak a vizsgálat tárgyán, majd egy film, detektor vagy ernyő fogja fel azokat. A vizsgált testrészben található szövetek eltérő mértékben gyengítik (nyelik el, illetve szórják szét) a röntgensugárzást. A csontok például jelentősen, a víz pedig alig gyengítik azt. A nagyobb sugárelnyelésű szövetek hyperden­zek (világosnak, illetve fehérnek ábrázolódnak), a kisebb elnyelésűek hypodenzek (sötétek, illetve feketék). A detektorra a röntgensugár útjába eső szövetek árnyéka vetül tehát, a test belső szerkezetének kétdimenziós vetületét adva meg. Ahogy a sugár áthalad az egymás mögött levő szöveteken, azok sugárelnyelése „összeadódik”, így az egymás mögött elhelyezkedő struktúrák elfedhetik egymást. Egy egyetlen irányból készített felvételről ezért nem lehet megmondani, hogy egy elnyelő objektum (szövet) milyen mélységben található.

Neurológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 055 7

Tankönyvünk második, átdolgozott kiadása több mint egy évtized után jelenik meg. Bár maguk a neurológiai betegségek keveset változtak ez idő alatt, ismereteink róluk jelentősen gyarapodtak, ahogyan számos kórkép esetében a kezelési lehetőségek is. Amellett, hogy igyekszünk követni ezeket a változásokat, az új kiadással célunk még inkább megfelelni azon elvárásoknak, melyeket a könyv olvasóközönsége támaszt.

A könyv elsősorban pszichológia szakos egyetemi hallgatók számára készült, de reményeink szerint a klinikai pszichológia – és persze a neurológia – iránt érdeklődők, illetve az érintett területeken dolgozó más szakemberek (klinikai pszichológusok, neuropszichológusok, gyógytornászok, logopédusok, ápolók), akár neurológiai betegekkel kapcsolatba kerülő orvosok is haszonnal forgathatják majd.

Hivatkozás: https://mersz.hu/markus-czigler-neurologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave