Zöld András, Csoknyai Tamás, Horváth Miklós, Szalay Zsuzsa

Az épületenergetika alapjai


Lapostetők hőmérlege

Abban a térszögben, amelyben a vizsgált felület nem más földi felületet, hanem az égboltot „látja”, a sugárzásos hőcserében részt vevő „másik felület” a levegőben lebegő vízgőz, az aeroszolok és a felhőzet együttese. Az égboltot nagy térszögben elsősorban a lapostetők látják. A másik, képzeletbeli „felület” diszperz, és több ezer méter vastagságú légrétegben szétszórt, és ha a szétszóródás „ritka”, akkor a nagy magasságokban elhelyezkedő elemi felületek szerepe is számottevő, míg ha a szétszóródás „sűrű”, akkor az alsó rétegek már önmagukban meghatározó jelentőségűek. A „ritkaság”, illetve „sűrűség” a levegőben lévő vízgőz résznyomásától, a felhőzettől, a felhőzet fajtájától függ.

Az épületenergetika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 341 1

"Az épületenergetika alapjai” c. jegyzet Zöld András korábbi „Épületenergetika” c. jegyzetének és azonos című tankönyvének aktualizált, átdolgozott, gyakorlati példákkal kiegészített és jelentősen bővített változata.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zold-csoknyai-horvath-szalay-az-epuletenergetika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave