Váradi Ildikó (szerk.)

"A hazugság öl"

A 2009. évi Kodolányi János emlékkonferencia előadásai


Az utazás megvalósulása

Az utazásra ellenben csak akkor kerülhetett sor, amikor Kodolányi a Magyarország című délutáni napilap munkatársa lett, s ezáltal önmaga is fedezni tudta útiköltségeit. Ezt követően három alkalommal sikerült Finnországba eljutnia, és már a negyedik utat tervezte, amikor 1937. november 1-jén a lapnál felbontották munkaviszonyát.53 Céljáról azonban nem szeretett volna lemondani, hiszen úgy tervezte, hogy a Julianus barát című történelmi regényét Finnországban fejezi be.54 Minden bizonnyal útjának támogatása miatt kérelmezte az 1937-ben megalakult Magyar–Finn Társaságba való felvételét, amit a szervezet nem fogadott el. A sikertelen próbálkozás után a publicista, politikus és országgyűlési képviselő Bajcsy-Zsilinszky Endre ösztönözésére Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordult tanulmányi ösztöndíjat kérve.55 Végül Jalsovitzky Károly államtitkár közölte az íróval, hogy az ösztöndíjat megkapta, de nem Finnországba, hanem Rómába. Kodolányi memoranduma szerint – annak ellenére, hogy a fent említett államtitkár megpróbálta lebeszélni a finn útról – Bajcsy-Zsilinszky biztatására nem a római, hanem a helsinki követségen jelentkezett.56


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 450 0

A Kodolányi János Főiskola 2008-ban alakult Hungarológiai, illetve 2007-től működő Történeti Műhelye 2009 májusának végén egész napos konferenciát szervezett névadója születésének 110. és halálának 40. évfordulója alkalmából, a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az ülésszakon szinte valamennyi kutató részt vett, aki az utóbbi esztendőkben érdemben foglalkozott Kodolányi János méltatlanul elfeledett életművével.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varadi-a-hazugsag-ol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave