Váradi Ildikó (szerk.)

"A hazugság öl"

A 2009. évi Kodolányi János emlékkonferencia előadásai


Kodolányi János finnországi tevékenységének mérlege

Kodolányi János finnországi tevékenysége szorosan összekapcsolódott az írói politikai és társadalmi nézeteivel. Kodolányi tulajdonképpen mint a magyarság sorsáért felelősséget vállaló író és az 1930-as évek Magyarországának súlyos helyzetén javítani szándékozó értelmiségi utazott Finnországba. Ezt a fajta küldetéstudatot és írói szerepkört jól ábrázolja az is, ahogyan az ötödik s egyben utolsó utazását követően az író saját tevékenységét röviden összefoglalta és értékelte: „elhatároztam, utánajárok a titoknak, elmegyek Finnországba, megtanulok finnül, fülemmel, szememmel, orrommal, tapintásommal, minden érzékszervemmel körültapogatom az életnek ezt a darabját, hogy a titok nyitjára jussak – s megfejtsem a magunk titkait.” Majd néhány sorral lejjebb így folytatja: „a kérdést két év óta százszor meg százszor föltettem magamban is, a nyilvánosság előtt is: mi az oka annak, hogy ez a maroknyi, alig négymilliós nép a kultúra, az emberiség és társadalmi biztonság olyan magas színvonalára emelkedett, hogy példaképül szolgálhat bármely nemzetnek, elsősorban pedig a magyarnak. Ha azután a titok nyitjára rálelünk, talán olyan tanulságokat vonhatunk le, amelyek Magyarország javára válnak.”70 Kodolányi egy tökéletes, mintaszerű, illetve fiktív, utópisztikus országot teremtett magának, amelyen keresztül próbálta meg kívülről szemlélni a magyarságot. Egy képzeletbeli világra volt szüksége ahhoz, hogy tisztán lássa és láttassa a két világháború közötti Magyarország társadalmi, politikai helyzetét és problémáit.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 450 0

A Kodolányi János Főiskola 2008-ban alakult Hungarológiai, illetve 2007-től működő Történeti Műhelye 2009 májusának végén egész napos konferenciát szervezett névadója születésének 110. és halálának 40. évfordulója alkalmából, a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az ülésszakon szinte valamennyi kutató részt vett, aki az utóbbi esztendőkben érdemben foglalkozott Kodolányi János méltatlanul elfeledett életművével.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varadi-a-hazugsag-ol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave